Igaz, hogy a futballpályán egy isten volt, és Argentínában valóban annak is tartják, ám baromi nehéz őt kedvelni, amióta nem focizik. Drogozott, balhézott, buta, bukott edző, és most meg felvétel van arról, hogy üti a barátnőjét. Maradona már rég nem isten.

Az El Mundo Deportivo kiszivárogtatott egy felvételt, amin a talajrészeg Diego Maradona pöröl a csajával, hogy ugyan ne nyomkodja már a telefonját, majd küszködve feltápászkodik a kényelmes kanapéról, odatántorog hozzá és lekever neki két pofont. Rocío Oliva aztán ki is ejtette a kezéből a telefont.

Az eset Buenos Airesben történt, és azóta már az argentin tévé is leadta. A nyilvánvalónak tűnő bizonyíték ellenére Maradona tagadja, hogy megütötte volna a menyasszonyát, ő csak a telefont lökte ki a kezéből. Könnyebb lenne neki hinni, ha nem lenne mögötte pár olyan évtized, ami tele van botránnyal, kábítószerrel, piával, börtönnel, adócsalással, ha nem tudnánk, valójában mennyire ostoba ember, na meg mondjuk ha nem látnánk a mozdulatot.

Eljegyzésük után először júniusban szakítottak, Oliva ekkor árulta el, hogy Maradona megütötte, és ezt bizonyítani is tudja. Később újra összejöttek, ám ez sem tartott sokáig, újra szétmentek, a 24 éves lány ekkor állt elő a bizonyító erejű felvétellel.

Az isteni Diego megmutatta az elmúlt években, hogy lehet lerombolni egy csodás pályafutás alatt felállított szobrot a focipályán kívül.

(Fotó: Europress/AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
17% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
25% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés