A Debrecen kivételével a magyar klubcsapatok keményen elhasaltak. Közben kisorsolták az El harmadik körét is, de ez nagyjából csak a DVSC-t érinti.

Csapataink harcban álltak, nagyjából eddig, ugyanis az idegenben, Norvégiában a Strömsgodset ellen 2–2-t elérő Debrecenen kívül szinte minimális az esély a továbbjutásra. A Videoton számára a montenegrói 6. helyezett Mladoszt Podgorica volt túl nagy falat, és a többi indulónknak nagyjából ez volt a szerencséje, ugyanis ennél nagyobbat nem lehet égni.

A bajnokságot és a szuperkupát is magabiztosan nyerő Győrnek olyan játékot sikerült mutatni a Maccabi ellen hazai közönség előtt, amivel nagyjából lerombolta azt a képet, amit eddig felépített magáról.

A Honvéd nagyon magabiztos játékkal jutott túl az első körön, ehhez képest emberelőnyben is sikerült gólt kapnia Újvidéken a Vojvodinától, így egy hét múlva eleve kettőt kell rúgnia a hosszabbításhoz, úgy, hogy közben nem kap gólt.  Összességében elmondhatjuk, hogy jövőre egy edzőnek sem fog összerándulni a gyomra, ha magyar csapattal sorsolják össze a gárdáját.

Péntek délben lezajlott Európa-liga harmadik körének sorsolása, és kiderült, hogy továbbjutás esetén a Honvédra a török Bursaspor, a Debrecenre a cseh Jablonec várhat. A Győrre a Basel, de ez a találkozó aligha fog létrejönni, pedig optimisták vagyunk. A kispestieknek is minden jót kívánunk, a Debrecennek meg az idegenben rúgott két gól után kötelező győznie, hogy legyen magyar futball a nemzetközi színtéren augusztusban is.

(Fotó: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Megkéselte a felesége a focidrukkert, mert azt hitte, hogy őt szidja, de közben csak a VAR miatt kiabált

A nap, amikor az utált szájhősből minden idők legnagyobbja lett

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve