Gerardo Martino már az Atlético elleni vesztes bajnoki döntő előtt tudta, hogy nem marad Barcelonában, úgy tűnik, kicsit nagy falat volt az argentinnak a katalán óriás. Amely most visszanyúlt a korábbi stratégiához, hátha megtalálják az új Pep Guardiolát: a csapat korábbi klasszisát, Luis Enriquét nevezték ki a Barcelona szakvezetőjének. A Celta Vigótól távozó fiatal edzőt már korábban is szóba hozták a Barcával, ám előbb Romában, majd most Vigóban próbálkozott, szerzett rutint. 2008 és 2011 között a második csapatot készítette fel, akárcsak anno Guardiola.

Ahogy korábban már jeleztük, kapusposzton is teljes a változás, Victor Valdés és Pinto sem marad, és miután a klubot mégis engedik igazolni, jön is a 22 éves, német válogatott tehetség, Marc-André ter Stegen. De nem lesz egyedül, vélhetően még érkezik egy kapus, a kérdés, hogy elé vagy mögé. Az is biztossá vált, hogy két saját nevelésű fiatal, Gerard Deulofeu (Everton) és Rafinha Alcantára (Celta Vigo) visszatér egyéves kölcsönjátékáról.

És közben kiszivárgott a 2014–15-ös szezon szerelése is, és a képek alapján ritka menő göncben nyomulnak majd Messiék. Vastag gránátvörös-kék csíkozás, kék ujjak, és a gallérhoz diszkréten becsempészett katalán zászló. Ez nagyon rendben van.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért

Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés