Szerintünk Pintér maradjon a kapitány, meg is mondjuk, miért

A nagy szívünknek hála átpasszoltuk a sikerélményt Észak-Írországnak – erre mi történik? Megy a károgás, most aztán nagy divat megint szidni szegény kapitányt, jól hangzik a Pintér, takarodj! rigmus. Mert mi, magyarok, főleg mi, újságírók mindig csak a negatívumot látjuk, ahelyett, hogy megnéznénk más szemszögből az eseményeket. Hát mi most csak azért is pozitívak leszünk.

Innen már csak feljebb van

Mert amikor már tényleg a pokolban jársz, amikor már tényleg nincs lejjebb, akkor később minden csak előrelépésnek tűnik. Szóval majd egyszer, ha majd már nem lesz kapitány, valamikor nagyon soká, akkor majd nagyon jó lesz. És ezzel a gondolattal kellemes együtt élni. De persze nem várjuk, ráérünk ezzel még, várjuk meg, amíg tényleg koppanunk a meder alján.

Mert bátor, újító

Talán még soha nem játszott a magyar válogatott 3–4–2–1-es felállásban (vagy jóindulattal, pontosabban Pintér szerint 3–4–3), persze soha nem is járt még ennyire erős csapat Magyarországon, mint az északír. Így aztán logikus lépés volt hozzájuk igazítani a stratégiát. Ők is három belső védővel játszanak, hát próbáljuk meg mi is, nehogy véletlenül létszámfölény alakuljon ki valahol. Pintér elég merész és dörzsölt, képes szembemenni az elvárásoknak, és felvállalni az állóháborút Észak-Írország ellen. Az első félidőben konkrétan nem történt semmi, az első húsz perc valószínűleg azzal telt, hogy feldolgozzuk a sokkot, miszerint a vendégek végül a négyvédős rendszert alkalmazták, a 4–1–4–1 pedig teljesen feltörhetetlen volt.

Később viszont erre rájött a mester, a szünetben rendezte is a sorokat, és mindössze egy órának kellett eltelnie, hogy bénító nyomás alá helyezzük a teljesen tanácstalan északír védelmet. Ami góllá is érett. Ha Liptákot nem zsigereli ki az állandó robotolás ebben a nagy iramban, akkor... Hát igen, Liptákkal van is bajunk, de ez a cikk nem róla szól, Pintér arról nem tehet, hogy a győri védő nem bírta a nemzetközi iramot.

Mert senki sem képes ennyire egységbe kovácsolni a fociszeretőket

Ültünk a lenyűgöző Groupama Aréna lelátóján, kikerekedett szemmel néztük minden idők leghengerlőbb válogatott meccsét – és amikor a végén az északíreknek adományoztuk a győztes gólt, sosem látott harmónia alakult ki öreg, fiatal, nő, férfi, gyerek, hosszú hajú, borostás, szakállas, sima arcú, részeg, józan, vidéki és pesti között: mindenki szájából szólt a Pintér, takarodj! Ezt is megéltük, egységben volt a magyar.

Mert idegenben még veretlenek vagyunk

Most persze nem mutat jól a válogatott neve mellett az az 1–2-es vereség, na de ki vert meg minket idegenben? Na ugye! Sőt, a felkészülési meccseken már szereztünk hét pontot, hiszen levertük Kazahsztánt és Albániát, és egy pontot csentünk Dániától. Ki kérdőjelezi meg az előrelépést?

Mert képes boldoggá tenni egy másik nemzetet

Észak-Írország négy éve nyert utoljára idegenben, 2010. szeptember 3-án Szlovéniában győzött egy–nullára. Idegenben egynél több gólt legutóbb Luxemburgban rúgott ez a szegény, frusztrált kis ország. Ezek a csóró elnyomottak, akiknél még az idő is mindig lehangoló, nem ezt érdemlik, több járna nekik. Idejöttek, látták az igazi Kárpát-medencei boldogságot, és ennek a nemes léleknek megesett rajtuk a szíve. "Srácok, mi úgyis berántjuk a következő két meccsünket, belefér, hogy boldoggá tegyünk ezeket a szerencsétleneket."

Diplomata

A fentiből következik, hogy diplomatának sem utolsó, hiszen ezzel az átadott győzelemmel a külpolitikai, külgazdasági kapcsolataink is jobban alakulnak majd Észak-Írországgal. Egyszer adsz, másszor kapsz.

Mert szép

Ezt különösebben nem kell kommentálni, csak rá kell nézni. Dagad a mellünk, hogy ő reprezentálja a sportágat. Napról napra alakul férfiideállá, divatteremtővé. A nagybetűs FÉRFI.

Mert szerethető

Attila, maradjon!

(Fotó: mlsz.hu)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon