Egy 29 éves kamionsofőr, Ruszlan Dorocsenkov már 9 éve foglalkozik azzal, hogy élelmiszert szállít télen a 2 ezer fős Belaja Gorára, amely Szibéria északi részén, az északi sarkkörön túl fekszik. A kétgyermekes családapát a kivételes munkájáért jól megfizetik: 600 dollárt kap minden egyes fuvarért – ez ott egész szép összegnek számít –, de emlékezetes kalandokban és hajmeresztő pillanatokban így sincs hiánya. Egy új-zélandi fotós, Amos Chapple úgy döntött, hozzácsapódik Ruszlanhoz, és egy fotóriporton keresztül tárja elénk, hogy milyen kihívásokkal, veszélyekkel és élményekkel jár egy ilyen utazás.

Ő itt Ruszlan

Ez pedig a kamionja, egy jó öreg Kamaz. Ezzel fognak több mint 10 napon és éjszakán át utazni Jakutszból Belaja Gorába 12 tonnányi élelmiszerrel, mely között van olaj, liszt, tészta és cukor is

A hosszú út első szakasza a pirossal jelölt Kolima autópályán át vezet, amelyet elítéltek és politikai foglyok építették Sztálin parancsára – a csontok útjának is emlegetik, mert rengetegen haltak bele a munkálatokba, a holtesteket pedig egyszerűen az aszfalt alá temették

A Kolima az egyetlen út, amely lényegében Jakutföld fővárosából, Jakutszból ki-, illetve bevezet, de télen ez is járhatatlan egy átlagos autó számára. De ez még mindig az út könnyebbik fele, merthogy ezután következik több mint 700 kilométernyi utazás a befagyott Ingyigirka folyón

Érthető okok miatt a motort, illetve a fűtést éjszaka sem kapcsolják ki

A nagyon értékes meleg ételt egy kis gáztűzhelyen dobják össze

Hideg, kietlenség és teljes elszigeteltség. De így is van valami csodálatosan gyönyörű és tiszta ebben a tájban

Az utak rengeteg veszélyt tartogatnak, a halálos balesetek sem túl ritkák errefelé. Ruszlan egyik barátja, Andrej, aki szintén szállítmányozással foglalkozik, kisodródott az egyik kanyarban, de szerencséjére komolyabb sérülések nélkül megúszta. Ruszlan felajánlotta Andrejnak, hogy elviszi őt Belaja Gorába

Ő itt Andrej, aki egy barátságos úriember

Kicsit szűkös a hely, ugyanis a kamiont két emberre tervezték, jelenleg pedig négyen vannak benne. Ez a fotó az első „pihentető” éjszaka után készült...

Vége az autópályának, jöhet a befagyott folyó

A befagyott Ingyigirkán néha elsüllyednek dolgok. Autók, kamionok.

Ruszlan tovább bátorítja az új-zélandi újoncot: megmutatja neki, hogy egy másik barátja hogy járt a legutóbbi útja során a befagyott Ingyigirkán. „Nagy mázlija volt, ha orral előre merül el, akkor annyi neki” – summázta

Míg végül velük is megtörténik a baj

A fotós, Amos Chapple így emlékezett vissza a nagyon necces pillanatokra: „Tisztán hallható volt, amint roppan a jég. Ott ültem az ajtó mellett, és csak azon járt az eszem, hogy én kerülök alulra, amennyiben beszakad a jég, engem pedig három ember tapos majd, aki az életéért küzd. Amint a jég egyre inkább darabokra tört, az ajtót kirántottam, majd kiugrottam, és közben abban reménykedtem, hogy nem borul rám a kamion”

Végül nagy nehezen sikerült kiszedni a kamiont a jeges pácból

Éjszaka 3-kor a horizont bezöldült, Amos életében először csodálhatta meg élőben a sarki fényt

Másnap az út sziklaszilárdnak bizonyult

A nap végén meglátogattak egy kis templomot Zasiverskben

Már nem volt sok hátra a végállomástól

Végül megérkeztek. Elhihetjük: 10 hideg, rázós, kellemetlen és mocskos nap után bizony jól tud esni egy forró fürdő

Megkezdődik a rakomány kipakolása

Ennek a kislánynak is jutott egy kisebb csomag

Egy biztonságos hajlék és egy kényelmes, meleg ágy minden pénzt megér. Tudjuk ezt mi is nagyon jól, de talán mégsem tudjuk úgy értékelni, mint az a személy, aki egy héten át nyomorog három másik emberrel együtt egy kétszemélyes fülkében, miközben bármelyik percben beszakadhat alatta a folyó

A hangulat a visszaúton is remek volt. Amos már sokkal felszabadultabbnak érezte magát, dacára annak, hogy megtapasztalhatta a saját bőrén is, hogy bizony kevés veszély leselkedik minden pillanatban rájuk. Egy ilyen út során nem csak életre szóló élményekkel, tapasztalatokkal és barátságokkal lehetünk gazdagabbak – önmagunkat, életünket és világunkat is jobban megismerhetjük, egy más szemüvegen keresztül kezdhetjük el szemlélni. Valljuk be egymás között: egy ilyen „önismereti túra” bizony sokunkra ráférne

(via)