Mit szólnál hozzá, ha ehelyett a pocsék idő helyett a tengerparton kávézgatva bámulhatnád az Etnát? Ha most úgy bólogatsz, hogy a fejed mindjárt leesik a nyakadról, akkor ne szégyellj tovább olvasni.
Mert ha szerinted tényleg nincs hova, akkor nem néztél körül elég alaposan, vagy még mindig azt hazudod magadnak, hogy szereted a telet, pedig mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. Mennyivel egyszerűbb felrakni magadat egy repülőgépre, és tartani egy kis szünetet a télben, hogy aztán a maradék egy hónapot már röhögve csináld végig. A kulcsszó: Taormina.
A dolog úgy indul, hogy a szeretetszolgálatként üzemelő Wizz Air rongyos tizenegyezer forintért kirepít téged Szicíliába, egész pontosan Cataniába. Ahol te nem állsz meg, mert eszed ágában sincs egy zajos nagyvárosban lakni, amikor a másfél óránként induló Interbus-ok hét euróért elvisznek téged a tengerpartra, az Etna lábához. Ide:
Ha magyar vagy, akkor most bizonyára a trükköt keresed, de az a helyzet, hogy nincs trükk. Vagyis van, mégpedig, hogy januárban kell menni: Szicíliában ilyenkor kellemes, őszi idő, 14-16 fok van, hétágra süt a nap, cserébe olyan hatalmas offseason van, hogy a szállodák szinte fizetnek érte, hogy náluk vendégeskedj. Turisták azért ilyenkor is lézengenek errefelé, de elsősorban belföldiek (honorable mentions: japánok, magyarok), akiknek ez valami olyasmi lehet, mint nekünk lemenni a Balcsira.
Taorminában látványosságot keresni olyan, mint vizet keresni a tengerben, mivel itt elsősorban maga a hegyoldalba épült város a látványosság. Ha ezzel nem elégszel meg, akkor pedig van egy meglepően jó állapotban fennmaradt ókori görög színház (ami januárban olyan hangulatot áraszt, mint az MTK-stadion meccsnapon), a hegy tetején pedig a Castelmola erőd, ahova kezdő Chuck Norrisok akár gyalog is felsétálhatnak, de félúton meg fogják bánni.
A legnagyobb látványosság persze az Etna, ami ilyenkor, télen egészen valószerűtlen látványt nyújt a havas csúcsaival, miközben néhány kilométerrel odébb hétágra süt a nap a tengerparton.
Taorminába amúgy nem hülyeség úgy érkezni, hogy előtte egy hónapig csak lábnapozol, ugyanis a szépségért eléggé meg kell szenvedni: a település gyakorlatilag lépcsők végtelen sorozata, amelyek közé házakat építettek, ami néhány nap után már olyan kijelentésekre sarkall, mint hogy: "ma inkább whiskeyt vacsorázok, mert nem akarok még egyszer felmászni a városból hotelbe".
Mivel kiemelt turistacélpont, angolul nem lehetetlen boldogulni errefelé, de azért jellemzően inkább csak azok beszélik a nyelvet, akiknek muszáj: a recepciós, a jegypénztáros, de helyiekkel ne nagyon akarj arról beszélgetni, hogy Kant vagy Schiller esztétika-felfogása a helyesebb. (Viszont azt nagyon szeretik, ha fényképezik őket, ezért ne legyél hülye, vigyél magaddal valamilyen gépet).
