A gigantikus imahelyeknek váltaniuk kellett, de megoldották.

Azért, hogy továbbra is időszakosan beltéri rendezvényeket tarthassanak, tevékenységi kört kellett változtatniuk Kaliforniában azoknak a gigantikus imahelyeknek, amik eddig úgynevezett megachurchként működtek.

Kaliforniában két ilyen imahely is családbarát sztripklubként folytatja a tevékenységét, így nyitva tarthatnak téli időszakban is. A San Diego-i Awaken és  Godspeak Calvary Chapel a szóban forgó gyülekezetek. Az államban egyébként már többen szorgalmazták, hogy a sztriptízbárok se tarthassanak nyitva, de egyelőre úgy néz ki, hogy többen megpróbálják kihasználni ezt a kiskaput.

9NEWS; kiemelt kép: Getty Images

Ez is érdekelhet:

Soha nem fogod kitalálni, mit kezdett árulni az Apple

Érkeztek új, érdekes termékek a cég kínálatába.

Japánban mesterséges intelligenciával hoznák össze a párokat, hogy több gyerek szülessen

Rekordot döntött a születések száma, a hatóságok mindent megtesznek a jövőben a sikeres párosításért.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ismerős lehet ez a lány a Netflixről

Semmiképp sem hagyjuk, hogy Sophia elhervadjon

Ilyen lett a teljesen megújult Citadella

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
39% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés