Elsőre bizarrul hangzik, hogy átadtak egy tanösvényt a Dunakeszi Auchan mellett, márpedig pontosan ez történt augusztus végén. Hanem a területet bejárva fokozatosan megkedveltük a területet, mígnem néhány nappal az első ismerkedés után lényegében már csak az a kérdés, hogy mikor és hogyan volna a legjobb visszatérni. Mert ennyi tapasztalattal is egyértelmű, hogy a dús vegetációjú, egyedi hangulatú terület minden évszakban más és más arcát mutatja, és mindig tárt karokkal vár.

Ha azt mondtuk, „nagyon más, mint a többi”, akkor ezt illik is kifejteni. Mindenekelőtt Budapest határán van, nyilván nem mindegy, hol lakunk, de átlagban autóval nagyjából fél óra, tömegközlekedve egy óra az út. Aki meg amúgy is fel-felkeresi a hatalmas bevásárlóközpontot, annak csak pár lépés. Vagy gondolkodhatunk fordítva is: talán egy kisebb zarándoklat nekünk Dunakeszi, ellenben ha már odamegyünk, utána elintézhetünk sok mindent, ezzel az időre roppant kényes világunk követelései sem sérülnek. Röviden: közel van, igen kompakt túra egyedül, kettesben, gyerekkel, bárhogy.

De persze messze nem ez a lényeg, és messze nem csak ezért más.

Elsősorban maga a tőzeglápos terület más, amit itt egy 900 méteres nyomvonalon járhatsz be, öt fő állomáson (lápjáró, talajkamra, a madárfészek, a kilátó és a tojásrakó) ismerkedve a környezettel. A lápi vizenyős talaj tőzegként őrzi az elhalt növényi maradványokat, és a bennük felhalmozódott rengeteg szenet.

Ma már csak mindössze három százalék a láp a Föld teljes területén, mégis itt kétszer annyi szén tárolódik, mint a tízszer ekkora területen lévő erdőkben.

Következésképpen ha egy láp kiszárad, és a tőzeg lebomlik, rengeteg szén-dioxid kerül a levegőbe. Ám

az emberi tevékenység olyan mértékben pusztítja a Föld lápjait, hogy emiatt több CO2 kerül a légkörbe évente, mint a teljes légiközlekedés miatt.

Szóval a láp megismerésével feltárul egy rejtett, ismeretlen világ, amivel a hétköznapi tapasztalat szintjén semmilyen kapcsolatunk nincsen. És Dunakeszin mindezt egy barátságos, magával ragadó környezetben tehetjük meg, amit a kezdeményező cégek mellett a tervezőcsapatnak köszönhetünk.

Nekünk száraz idő jutott, de jobb arra készülni, hogy a lápos terület saras, vizenyős, cuppogós, szóval túracipőben érdemes felkeresni. Persze segít a pallósor, ami közel hozza a gazdag ökoszintémájú területet, és ami talajcsavarokon áll, hogy minimálisan avatkozzon be a természetbe. Kizárólag vegyszer- és oldószermentes anyagokat használtak az építkezéshez, és egyetlen fát sem vágtak ki a nyomvonal létrehozásához.

„A talajcsavarok méretét (hat méter) a talaj adottságai diktálták, ami aztán diktált egy szerkezetet, végül a szerkezet diktált egy esztétikát, így keletkezett egy szép ív, vagyis mindent a tőzeges talaj határozott meg” – fejtette ki Molnár Szabolcs, a Paradigma Ariadné építészműhely társalapítója.

Ebből született az említett 900 méter hosszú pallósor, ami felülnézetből egy 11 szöget alkot („Sétáltatok már 11 szögön? – tette fel a kérdést Smiló Dávid, a Paradigma másik társalapítója a bejáráson), illetve az azt átmetsző 300 méteres főtengelyt, ami a meghatározó, lévén annak mentén élnek a teknősök a tóban, ott raknak tojásokat, járnak ki-be. Mondjuk a kollégák eddigi beszámolói, meg a saját helyszíni tapasztalatunk alapján nem olyan egyszerű a teknős spotting (magyarul nem láttunk egyet sem), ám ennek lényegében semmi jelentősége nincs. Legalább elmélyülsz a természetben, átbillensz egy meditatív állapotba a jószágokat keresve, és ha a névadó állat esetleg nem is bukkan fel, a flóra-fauna lenyűgözően sokszínű, eleven.

A Mocsári Teknős mellett a Magyarországon fészkelő 265 madárfajból 50 megtalálható ezen relatív kicsi a területen, de békák, rovarok, számtalan állat- és növényfaj él ebben a rendkívül komplex ökoszisztémában.

A lápok egykor körülvették a mai Budapest területét, de a Duna szabályozásával folyamatosan felszámoltunk őket. A Dunakeszi láp – az utolsó megmaradtak egyike – is egy sokkal nagyobb egybefüggő lápterület része volt valaha. A természetnek ez a roppant sűrű ősvilága az ismertető táblák nélkül is határozottan érzékelhető.

Másfelől hiba „ismertető táblák” kifejezést használni: a Teknős Tanösvényen a megszokott szöveges téglalapok helyett színes, flash grafikákat idéző, fémre festett rajzok és szövegek láthatóak, kiemelésekkel, olykor folyamatábra-szerűen vezetve a szemet. Kiss Virág munkája üdítő frissességet hoz a tanösvények tipikus ismertetőihez képest.

Különféle információk, szösszenetek nemcsak a fő állomásokon, de az út mentén is vannak, talán a gyerekek kedvéért meglepően sok szójátékkal fűszerezve. (Szinte tálcán kínálják ezeket a lápogatóknak!) Különlegesek a kék totemoszlopok is, amelyek a hőmérsékletet vagy az adott terület biológiai sokféleségét mutatják – igaz, ez utóbbi még nem készült el teljesen, de annál izgalmasabb lesz: a túrázók jelölhetik, hogy mennyi mindent láttak, és ebből alakul majd ki a mutató.

És az sem véletlen, hogy miért éppen kékek a totemoszlopok, illetve a fő állomások egy része. A tervezők a természetben legritkábban fellelhető kék pigmentre utaltak, ami „egyszerre rejtő és jelző szín is”, miután „csak minden tizedik virág kékes, violás színű”. Valószínűleg nem tudatosul, de ez a szín utal az emberi jelenlét idegenségére a lápon.

Ennél egyértelműbb a formai megfogalmazás: szándékosan olyan tárgyakat helyeztek el ide, amelyek nem akarnak természetességet mímelni, ezzel is nyomatékosítva, hogy „a tanösvény, mint struktúra, idegen a területen, még akkor is, ha bejárhatóságával fontos ismereteket adhat át a látogatók számára.”

Álságos tettetés helyett a tervezők olyan formát választottak, ami „inkább hasonlít egy ősi monolithoz, egy ismeretlen eredetű tárgyhoz vagy egy inka piramishoz. Ezekről a cikcakkos tárgyakról messziről látható, hogy mesterségesek, de funkciójuk, célszerűségük nem egyértelmű első pillantásra.”

A kezdeti koncepció

A fa szerkezetekre idővel felkapaszkodhat a növényzet, idővel kiteljesítve a René Magritte 1965-ös The Blank Signature című képéből kiinduló tervezői koncepciót. A Paradigma tervezői a belga szürrealista festő képén a fák takarásában eltűnő/feltűnő lovas karakteréhez hasonló hatást akartak elérni, ahogy a lápi terület fái, bokrai közül el/előtűnik egy-egy pavilon.

És az elképzelés működik: egyfajta, az egyéni értelmezésnek utat nyitó talányosság lengi körül ezeket az építményeket, ami a természettel való erőteljes találkozással, és az ismertetők információival együtt komplex érzelmi-intellektuális élményt ad.

Ki-ki a maga természete, pillanatnyi hangulata, egyéni preferenciái szerint merülhet el a fenti hármas kínálta élménybe – mindenesetre a lehetőség egyértelműen adott a felfedezésre. Megerősítjük, amit a bejáratnál állítanak: a lápi idő jelenleg tízezer év, a te lápi időd nagyjából egy óra lesz. Azalatt kényelmesen bejárható a terület, rácsodálkozások sorozata élhető át.

Amilyen tömény a természet jelenléte, talán olyan tömör lett a fenti beszámoló is, ezért gyorsan jegyezzük meg, hogy rengeteg játékosság, könnyedség is jelen van. Kezdve mindjárt

a tőzegmérő ugrás nevű (minimum) kétszemélyes sporttal: az egyikőtök felugrik, és teljes erővel a talajra huppan, a másik minél távolabb áll, és figyeli, mit érez a talpa alatt. Minél távolabb érzed, hogy megremeg alattad a föld, annál közelebb jártok a láphoz, és annál több a talajban a tőzeg.

Mondhatjuk az egyik kilátópontra útvonal-opciót kínáló mászófalat, és néhány más hasonló játékos megoldást is. Ám ezeket fedezd fel magad, ahogy a lápi lidérc kilétéről sem rántjuk le a leplet itt és most.

Nemcsak a játékosság oldja az élmény töménységét, de az is, hogy szinte kézenfekvő több körben megismerkedni a hellyel: mi egy szeptemberi, de még abszolút nyárias napon jártunk ott, de azonnal egyértelmű volt, mennyire más lehet a tanösvény világa más évszakokban, vagy akár csupán más időjárási viszonyok mellett. És miután erősen ajánlott visszatérni, hagyhatsz időt magadnak komótosan, apránként felfedezni a lápvilágot.

(Fotók: Molnár Szabolcs, Ujlaky István)

Ez is érdekelhet: