Azt eddig is tudtuk, hogy egy közel kétéves kihagyás után – amely jóval többnek tűnt – jövő nyáron fog kijönni a Trónok harca befejező évada. Még ez is hallatlanul sok idő, gyógyír azonban a testnek és léleknek egyaránt, hogy a sorozat gyártói hamarosan előrukkolnak egy különleges whiskykollekcióval – igen, olyan whiskykollekcióval.

A Johnnie Walker már nyáron bejelentette, hogy Trónok harca-tematikájú skót whisky készítésébe fog, melynek a neve White Walker lesz. Azonban most nyolc palack skót whiskyvel örvendeztetik meg a sorozat és az ital szerelmeseit, és bár a Mások ezúttal nem jutnak szóhoz, mindegyik ital egy nagy nemesi ház tisztelete előtt adózik, na persze kivétel is van, hiszen a különcök és a más utakon járók talán az Éjjeli Őrség-féle whiskybe fognak legszívesebben belekóstolni.

A palackokat az adott ház címerével díszítik fel – némi művészi átformálással –, míg az Éjjeli Őrség-kiadás egy nagyon impozáns, fekete üvegben érkezik. Az italokat az Obam lepárlóüzemben készítik a skót whiskykészítés hagyományait betartva, és ha még nem mondtuk volna, a Royal Lochnagar a Baratheon-ház, a Dalwhinnie a Stark-ház, a Lagavulin a Lannister-ház, a Singleton of Glendullan a Tully-ház, a Talisker a Greyjoy-ház, a Clynelish pedig a Tyrell-ház előtt tiszteleg. A whiskyket a Drizlyn lehet megvásárolni.

Ez is érdekelhet:

Van valami csibészség abban, amikor a Glenmorangie tölgyfahordóiból szörfdeszkákat készítenek

A Grain Surfboards és a Glenmorangie képviselői dugták össze a fejüket egy közös projekthez. És milyen jól tették.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyen lett a teljesen megújult Citadella

Lunának elkészítenénk a város legjobb sonkáját

7 millió forinttal is többet kereshetnek évente a diplomások az érettségizettekhez képest

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés