A tűzszezonban a villámlás és az ember idézhet elő tüzet, most pedig egy újabb tényezőt azonosítottak a kutatók.

A klímaváltozás hatására gyakoribbá válhatnak a teleket túlélő, majd tavasszal új erőre kapó zombitüzek a bolygó legészakibb területein, ahol az éghajlat gyorsabban melegszik, mint bárhol máshol a világban.

Holland és alaszkai kutatók egy műholdas felvételekre, dokumentált villámcsapásokra, emberi jelenlétre és infrastruktúrára épülő számítógépes algoritmust hoztak létre, hogy felmérjék a tajgát sújtó zombitüzek mértékét.

Számításaik szerint 2002 és 2018 között az Alaszkát és a kanadai Északnyugati területeket sújtó lángok átlagosan nagyjából 1%-áért a zombitüzek voltak a felelősek. Volt egy év, amikor a régiót perzselő lángok 38%-ának hátterében ilyen tüzek álltak.

„Tudjuk, hogy a tűzszezonban a villámlás és az ember idézhet elő tüzet. Most pedig egy újabb tényezőt azonosítottunk. (...) Ha a szezon elején olyan helyen alakul ki tűz, amelyet az előző évben felperzseltek a lángok, és se villámlás, se ember nem idézhette elő a tüzet, akkor csak is egy áttelelő tűzről lehet szó”

– mondta a tanulmány társszerzője és az amszterdami Vrije Universiteit ökológusa, Sander Veraverbeke.

Veraverbeke szerint ahogy az éghajlatváltozás hatására kiszáradnak a tájak és egyre vadabbá válnak a nyári tüzek, ezek a zombitüzek valószínűleg egyre rendszeresebbé válnak.

Az elmúlt években Szibériában is észleltek zombitüzeket. Veraverbeke szerint az új algoritmust egy adott térségre vonatkozó adatokkal is lehet használni, például műholdas felvételek révén felmérni a zombitüzek mértékét Oroszország északi részén.

A szakemberek szerint ha a vizsgált régiókban megszaporodnak a bozóttüzek, akkor jóval nagyobb mennyiségű üvegházhatású gáz kerülhet a légkörbe.

Klímakutatók szerint különösen aggodalomra ad okot Grönland jegének olvadása

Hamarosan elkerülhetetlenné válik a jégtakaró elolvadása, ami több mint hét méterrel emelheti meg a globális tengerszintet. Már nem elég „szimplán” a felmelegedés megakadályozása.

(Forrás: The Guardian, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában