Emlékszel még arra a bizarr külsejű pulóverre, amelyet arra terveztek, hogy minél jobbat relaxálhass benne? Most ugyanaz a cég készített egy másik kapucnis felsőt, ami állítólag elpusztíthatatlan.

A Vollebak új ruhadarabját úgy tervezték, hogy 100 évet legalább kibírjon. Ha tehát olyan pulcsit akarsz, amit majd a gyerekeid és az unokáid is hordhatnak majd, akkor keresve sem találnál ennél jobbat. Ez a pulóver ugyanis simán túlél majd téged.

A készítői minden szaktudásukat összekapták, hogy a tudomány és a technológia ötvözésével megalkothassák ezt az első ránézésre abszolút hétköznapi, tulajdonképpen fantáziátlan és kissé unalmas megjelenésű pulcsit. Lehet, hogy éppen azért nem akarták divatossá tenni, mert a divat ugyebár mindig változik, ez a darab viszont örök.

A 100 évre tervezett ruhadarab egyébként különleges kevlárszövetből készült, ez az anyag biztosítja a könnyű, ám végtelenül ellenálló jellegét. Az alábbi videóban be is mutatják, hogy mindent kibír, még a tűz sem tesz kárt benne.

Szóval igen, alighanem túlél majd téged is. Az ára mondjuk tükrözi is mindezt, hiszen 275 eurót kérnek érte, vagyis nagyjából 85 ezer forint az ára. Itt még többet megtudhatsz róla.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés