A fast fashiont joggal tekinthetjük a divat gyorséttermének, amely sajnos rózsaszín, cukorszagú szörnyetegként uralja a piacot, és falja fel tömegtermékeivel a világot. De a fast fashion nemcsak súlyos környezetvédelmi problémákat okoz, hanem a textiliparban is meghonosodott rabszolga-foglalkoztatást is egyre csak táplálja.

Évente 80 milliárd ruhát termel ki a textilipar, így az olajipar után a második legkárosabb iparágnak tekinthetjük a Földön a termelési hulladékok és a felhasznált kémiai anyagok mennyisége miatt, valamint a környező folyók vizét is sok esetben közvetlenül szennyezik fehérítőkkel, savakkal, illetve színezékekkel. A gyors termelésnek pedig szinte velejárója a textiliparban tapasztalható hatalmas kizsákmányolás – Bangladesben, Kambodzsában és Indiában például a mai napig 85 százalékban gyerekek és nők végzik a rabszolgamunkát.

A fogyasztói társadalmunk egyik működési elve pedig a féktelen, értelmetlen, soha véget nem érő vásárlás. Vásárlunk akkor is, ha szomorúak vagyunk, akkor is, ha boldogak vagyunk. Akkor is, ha csak pusztán unatkozunk.

2000 és 2014 között például kétszeresére nőtt a ruhaipar termelése, a nyugati üzletekben pedig akár havonta jönnek elő az újabb minikollekciók. A megunt darabokat sok esetben nem lehet megfelelő módon újrahasznosítani – hiszen ez itt a lényeg. Olcsó előállítási költségek mellett, nagyon olcsó munkaerővel, a fenntartható fejlődéssel nem összhangban elárasztani a világot olyan kacatokkal, amelyek rövid időn belül könnyen a szemétben végzik, lebomlási idejük pedig akár kétszáz év is lehet. E mellé pedig jön még évente több száz tonna olyan ruha elégetése, amely nem kelt el a piacon, és már nem is fog – mert nem divatos.

Mit tehetünk ez ellen?

Először is legyünk tudatosabb vásárlók. Minden egyes vásárlás során mérjük fel, hogy valóban szükségünk van-e az adott termékre, de akár otthon is leltárt tarthatunk a szekrényünkben, hogy realizáljuk: milyen ruhákat hordunk főként, és melyek azok, amelyekre igazából nincs is szükségünk. A megrögzött turkálórajongóknak jó hír, hogy a használt ruhák vásárlásával sokat tehetünk a fenntartható divatért – arról nem is beszélve, hogy hatalmas, sokszor kiaknázatlan kincsesbányákról van szó. Ruhák elajándékozása, cserélése hasonló stílusú és méretű haverokkal is remek ötlet, és végül érdemes megnéznünk a ruhák címkéit is, hogy többet megtudjunk a felhasznált alapanyagokról és a gyártás helyéről.

Továbbá érdemes követnünk és támogatnunk a helyi tervezők munkáit, emellett garázsvásárokra is eljárhatunk, ahol rengeteg kézműves termék közül válogathatunk – közülük pedig sok már eldobott anyagok újra felhasználásával készül. Így jutunk el a slow fashionig, amely egyesíti magában a környezettudatosságot és a fenntarthatóságot, valamint az eszetlen fogyasztás helyett a tudatos vásárlásra ösztönöz.

Touch Me Not

Az elsők között létrejött magyar slow fashion márkáról van szó, amelynek minden ruhadarabját minősített, organikus, a globális organikus textilszabványnak megfelelő anyagból készítik. A darabokat Magyarországon gyártják le, környezetkárosító vegyszerek és festékek felhasználása, valamint gyermekmunka igénybevétele nélkül. Mi így kapásból ajánlanánk tőlük egy remek férfipulóvert olíva és burgundi árnyalatokban, ami bizony jól jöhet a szeles őszi napok során:

A termékeiket egyébként a Prezentben, a ZUN Store-ban, illetve a Lollypop Factory Budapestben tudod megtalálni, a Facebook-oldalukon, Instán vagy a honlapjukon pedig szemezgethetsz a legújabb termékeik között.

People Tree

A People Tree esetében egy igazi nagykutyával állunk szemben, hiszen már 1991 óta jelen vannak a piacon, szóval már 27 éve gyártanak egyedi tervezésű ruhákat a környezettudatosság és a fenntartható fejlődés jegyében. Az egyik fő kampányarcuk egyébként az az Emma Watson, aki nemcsak az egyedi, kreatív megoldások híve, hanem a slow fashion egyik legismertebb képviselője is. A brit színésznő a közösségi médiában is nagy hangsúlyt fektet az újrahasznosításra és a környezettudatos gondolkodásra is. Ebből a célból hozta létre azt az Instagram-oldalt is, ahol arra próbálja ösztökélni az embereket, hogy éljenek tudatosabban, és a fenntartható divat termékeit válasszák.

A People Tree egyébként Magyarországra is szállít, többek között kabátokat, kötött pulóvereket s egyéb kiegészítőket is találsz az online márkaboltjukban. Ezzel a magas nyakú pulóverrel például a telet is lazán bevárhatjuk, és bár a női felhozatal ténylegesen gazdagabb, érdemes időközönként felkeresni a weboldalukat, hiszen remek dolgokra bukkanhatnak öntudatos férfi vásárlókként is.

Wowa

Hogy kicsit kiszakadjunk a pulóverek és kabátok világából, ismét visszatérnénk hazánkba, méghozzá egy különleges projekt miatt. A Wowa csapata kártyatartó tárcákat készít, méghozzá fából – kőrisfából, tölgyfából és diófából, többféle árnyalatban. Rugalmas, erős darabokról van szó, amelyek ráadásul remekül is néznek ki, és bár alapvetően kártyák tárolására szolgálnak, de az aprónak és a kulcsodnak is biztosítanak külön helyet.

És mivel ezek a tárcák eltérő erezetűek, ezért biztos lehetsz benne, hogy ilyen tárcából nem lesz még egy a világon. Az online webshopukat itt találod, Instán pedig itt tudod követni őket, de akár a ZUN Store-ban is találkozhatsz a termékeikkel.

Ez is érdekelhet:

Ki tud segíteni, ha szarul érzed magad kívül-belül?

Van olyan, hogy azt érzed, semmi nem jön össze, de erre is van segítség. Íme!

(borítókép: Touch Me Not, forrás: Fashion Street Magazin)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
51% Igen, de menedzselhető.
38% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés