Škoda Favorit 136 L
Nem lehetett kihagyni a sorból a Favoritot, a Škoda modern korszakához vezető átmenetet, aminek már a fejlesztése is egy csoda volt, 1982-ben a tervgazdaság közepette hozták össze, a Bertone által tervezett korszerű formával, praktikus belső térrel és a modern normáknak is megfelelő motorral. A rendszerváltás környékén sokan vágytak egy Favoritra, mert a nyugati autók stílusát ígérte elérhető áron, a Merkurnál persze erre is éveket kellett várni.
Szerettünk volna, de nem lett Favoritunk, vehettünk helyette egy szépséghibás Daciát, de most bepótoltam, ami annak idején kimaradt, végül vezettem a Škoda korszakalkotó kompakt autóját.
Szinte meg sem lepődtem, mennyire egyben van ez az autó, aminek már a legújabb évjárata is veterán, mégis olyan vezetni, mint egy jóval újabb autót.
Nem csoda, a motor paraméterei megegyeznek az előző oldalon bemutatott Rapid kupééval.
Múzeumi példánynak nem mondanám, de ritkaságnak igen azt a fekete Favoritot, aminek a kormánya mögé ültem, hiszen ez egy Black Line volt, a korszak legjobban vágyott Škodája, alufelnivel, tetőablakkal, fényszórómosóval és sportülésekkel, a kilencvenes évek tarka mintájával. A Favorit azonban annyira nem számított ritkaságnak, hogy a Forman kombival és a haszonjármű-változattal együtt több mint egymillió példánya készült.
Elég jól sikerült belépő volt a Favorit ahhoz, hogy a bársonyos forradalom után a Volkswagen-csoport a szárnyai alá vegye a Škodát, és a modernizálásával megszületett a Felicia, ami olyan sikermodelleknek adott utat, mint a Fabia és az Octavia. Így esett, hogy hét autót vezetve ötven évet utaztam az időben, a második világháborútól a rendszerváltásig, a kiállított autókat is beleszámolva pedig százharminc éven repültem át egy nap alatt.
Nem hagytuk ki hazafelé a Škoda gyári múzeumát sem, amit 1995-ben a régi gyárcsarnokból alakítottak ki, és amit 2012-ben teljesen felújítottak, ott te is átélheted a márka történelmét a kezdetektől napjainkig. Roppant látványos, ahogyan matchboxok módjára sorakoznak a ritkaságok az óriási polcon, van egy különálló raktár sosem látott prototípusokkal, és remekül főznek a múzeum éttermében. Tudod, Prágától csak egy óra, ki ne hagyd, ha arra jársz!











