Rengeteg zsák malátát és komlótobozt változtattak folyékony kenyérré a hazai sörfőzők a Pirítós Pubban rendezett tavalyi első verseny óta. Időközben a kézműves sörfőzdék egyre több pult mögé tudták begörgetni hordóikat, a háttérben pedig új sörfőzdék épülnek az egyre növekvő szomjúság enyhítésére. Meg persze azért is, mert sokan pár Főzdefeszt alatt kinőtték a garázst.

A Spílerben tartott második megmérettetés több szempontból is új szintre emelte a játékot. Nyitva a környező országok tehetségei felé, a magyar sörfőzőknek idén szlovák és lengyel kihívóik is akadtak, és a horvátokat is csak a hó akadályozta meg abban, hogy eljuttassák főzeteiket. Ennek köszönhetően az Első Magyar Házisörfőző Egyesület által kiírt nyolc kategóriába sorolva összesen több mint 150 sör indult 64 nevezőtől a legjobbnak járó vándorserlegért.

Az Angol Pale Ale, Barna Porter, Száraz Stout, Német Búzasör és Erős Sötét Belga típusokból nagyjából húsz, a sörfőzők közt presztízskérdésnek számító Amerikai IPA-ból pedig nagyjából harminc főzet került a népes zsűri elé, míg a Gyümölcsös Sörök a korábban megszokotthoz képest kevesebb pályázónak mozgatták meg a fantáziáját. A szervezők idén is indítottak egy kevésbé ismert típust annak népszerűsítése érdekében, mely ezúttal a Düsselforf Altbier lett. A terv bevált, hiszen remek sörök képviselték e régi német fajtát is.

A verseny rangját tovább emelte, hogy az Elsősör idén az amerikai Beer Judge Certification Program, azaz a BJCP alapján bírált, mely által Európában egyedüliként jegyzett versennyé vált a Spílerben tartott mulatság. Ennél talán még fontosabb, hogy a BJCP szabályait négy külön kurzusban elsajátító bírák így olyan keretek között összegezhették véleményüket, mely a szokásosnál objektívabb pontozást tett lehetővé. Tehát ha egy sör technikailag megfelelt a kiírásban foglaltaknak, nem lehetett csúnyán lepontozni csupán azért, mert az íze messze állt személyes kedvencünktől.

Én persze csak firkálgattam a lapomra a profikkal megvitatott tételekről. Nemcsak azért, mert bő órás késéssel érkeztem, hanem azért is, mert a felkészítő kurzusokból is kimaradtam valahogy. Ettől függetlenül sikerült az Amerikai IPA-k egyik asztalánál landolnom, ahol a várakozásoknak megfelelően igen széles skálán mozogtak a pályaművek. Az IPA ugyanis nem kezdőknek való sör. A legjobbakat egyelőre hagyjuk, inkább a zsűrizés árnyoldalára térnék ki egy pillanatra.

Az önjelölt borkritikusok nevetséges hasonlataival gondolom mindenki találkozott már. Mikor nehéz eldönteni, hogy a kedves művész bort ivott-e, vagy LSD-t nyalt. A verdiktem általában, hogy mindkettőt, a sörhibák ellenben tényleg instant költővé varázsolják még a legkonzervatívabb sörfogyasztót is.

A házisör érzékeny jószág. Biokémiai folyamatok garmada teszi finommá, viszont hiányzik belőle az a rengeteg vegyszer, ami a boltban kapható sörök többségét nemhogy a napfény, de még egy kisebb atomvillanás ellen is megvédi. Ez annyit jelent, hogy ha bárhol hiba csúszik a műveletbe, a végeredmény jobb esetben csak savanyúsággal, rosszabb esetben valami sokkal csúnyább eszközzel támadja meg érzékszerveinket. Ehhez elég lehet egy rosszul mosott üveg, vagy a hordó túlzott vonzódása a radiátorhoz. Ha pedig egy sörnek frissen mosott fehérnemű illata van, ízében pedig egy kis hígított öblítő köszön vissza, valami feltehetően nem oda való is beleborult, mérlegestül.

Miután a mezőny mindkét véglete lecsúszott a torkokon, a pultnál jól ismert arcok büszkeségeivel hoztam helyre a pH-t, mint például a 2T Sernevelde Sötétszobája, mely egy olyan szép Amerikai Stout, hogy még Pintér Sándor ünnepi SMS-e sem tudott kizökkenteni kortyolása közben. Szerencsére a Spílerben üzemanyag is akadt bőven, így nem kellett átülnöm máshová.

Az elkerülhetetlennek tűnő délelőtti ittasságtól egyedül a Picktől kapott füstölt mangalicasonka méretes szeletei próbáltak megmenteni, meg persze a másodpercek alatt felporszívózott sajtkockák szerény hadosztálya. Igazából nincs mit tenni, ha egyszer a sörfőzők kicsit olyanok az alkohollal, mint német autógyárak a lóerők számával: kevesebbet írnak a címkére, mint ami általában a kupak alatt vár. Így pedig, hogy még szerénykedő címkéket sem láttunk, csak sejtelmesen csillogó poharakat, a csatát már a kapuban elvesztettük.

A verseny vége felé közelítve ráadásul csapra vertek egy hordó Kaltenecker Karácsonyi IPA-t is a versenynaptárban szintén pirossal bekarikázott Rozsnyóból, csak hogy véletlenül se fulladjanak ki a pultnál zajló beszélgetések az idei év sörös terveiről. Vidéki és fővárosi fesztiválok, új kézműves kocsmák és csillogó sörfőzdék nyitják meg kapuikat, így lesz mit felfedezni  2013-ban is.

Miután sikerült kiválasztani a 150 sör legjobbjait, még egyszer összeült a zsűri legavatottabb csapata, hogy eldöntse, mégis kinek a nevét gravírozzák a tavalyi győztes, Tibeer neve mellé a hőn áhított kupára. Az ország legjobb házisörfőzője végül Róth Zoltán lett Távoli Galaxis nevű Amerikai IPA-jával. A kategóriák győztesei persze szintén megérdemlik az elismerést, de sörös körökben az IPA idén is legyőzhetetlennek bizonyult, hiszen az első három helyezett ebből a kategóriából került ki. A komlótoboz a sörvilág Ferenc pápája.

Személy szerint különdíjat ítéltem volna a feláldozott disznó családjának, hiszen a mangalica lába nélkül bizonyára a sajátunk is cserbenhagyott volna a nagy hóban...

(A szerző fotói.)