A Földközi-tenger keleti partjának konyhájára szakosodott Hummus Bar hét éve nyitotta meg első, talpalatnyi étkezdéjét a Kertész utcában. Ez hamar sokak kedvencévé vált, köszönhetően a barátkozós hozzáállásnak és a kitűnő falafelgolyóknak, pitának, salátáknak - e sorok írója is itt tette meg azt a világmegváltó felfedezését, hogy úgy is jóllakhat az ember, hogy utána nem akar pöffedten elaludni bármilyen tereptárgyon. Az első fecske tavaly ugyan bezárt, de hamar lettek neki utódai az Alkotmány utcában, a kellemes Kecskeméti utcában, illetve nemrég a Hollán Ernő és a Tompa utcában is - választásunk mégis a legnagyobbra esett, ami csupán nyolc pedáltekerésre van a Szabadság tértől.
Hummuséknál évszaktól függően egy kupica mentateával vagy házi limonádéval várják a betérőt, továbbá falra írt, inspirálónak szánt angol nyelvű idézetekkel (“Hogy elérjük a lehetségest, újra és újra meg kell próbálkoznunk a lehetetlennel” - Hermann Hesse) és általában elfogadható, ám teltház esetén még egy falafelpita esetén is 15-20 percesre nyúló várakozási idővel. Ami azonban ezt követően érkezik az asztalunkra, az rendszerint kiradírozza az elégedetlenség utolsó csíráját is.

Hummusz reggelre, délben, este

Libanon és Izrael is magáénak tartja, még akkor is, ha pontos eredetét nem tudjuk - egyes leírások a 12. században élt Szaladin egyiptomi szultán konyhájához kötik az első hummusz elkészítését. A hummusz ma már a Közel-Kelet egyik legalapvetőbb étele, csicseriborsóból, tahiniből, olívaolaj és fokhagyma hozzáadásával készül, és leggyakrabban pitával mártogatják. Úgy laktató és finom, hogy mindeközben telítetlen zsírsavai miatt a testünknek is jót tesz - az érrendszerünknek éppúgy, mint a cukorbetegség megelőzésének -, de vigyázzunk, mert ez a jótétemény hamar plusz kilókban is jelentkezhet.

Itt ugyanis főleg a szír, libanoni és izraeli gasztronómia legjellegzetesebb műveivel találkozhatunk, tápláló, gyomorbarát és szívkímélő falatokkal, amiknek egyedül a méretével lehetnek itt-ott fenntartásaink. Mi egy hardcore játékost, a Jeruzsálem mixet választottuk főételnek: ez hagymával grillezett csirkemell-, szív- és májdarabokkal kínálja magát, és jár hozzá a kemencében sült, jókora lepénykenyér, a laffa. Választhatunk hozzá még kétféle köretet, amelyek közül mi a szinte mindenhez kenhető hummuszt és a salátát javasoljuk okvetlenül, valamint azt, hogy kérjünk hozzá kis csípős szószt is, ami komoly hozzáadott értékkel bír. Ez a sokszínű kevercs egészen biztosan dobogós a Hummus Bar kínálatában, aki először jár itt, annak indításként mindenképpen ezt ajánljuk (1500 forint).

Próbálkoztunk eddig számunkra ismeretlen étellel is, egy olyan kuszkusztállal, amit csirkecombbal és párolt répával, káposztával tálalnak, de előtte még jól leöntik jemeni húslevessel. Ízdimenziója amolyan régi ismerősként jelenik meg, hiszen emlékeztet a vasárnapi ebédek tyúkhúslevesére - az itt fellelhető ételek viszonylatában talán a legkonzervatívabb fogás, annak viszont mindenképpen jó átmenet, aki nehézkesen fogadja be az újat (1400 forint).

Értékelés 5 pontból

Kiszolgálás: 5

Ár-érték: 4

Vannak egyéb remek helyek is, amiket teszteltünk: disznótoros és vietnami gyöngyszemek, kurd gyrosos, magyaros vendéglő, mexikói tacqueria és artisztikus környezetben működő kávézó csak itt, csak most, csak nektek!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában