Az Astronomia Sky 600 ezer euróba, azaz közel 190 millió forintba kerül – igen, ebből az összegből 5 teljesen vállalható lakást lehetne venni Budapesten. De ha ennyiből még nem derült ki az, hogy nem tömegtermékről van szó, akkor kihangsúlyoznánk, hogy a Jacob & Co. luxusórájából mindössze 18-at gyártottak a világon.

A New York-i székhelyű óragyár egyik ékszerésze, Luca Soprana szerint az Astronomia egy nagyon finom darab, melynek a kiegyensúlyozottságához minden komponensnek tökéletesnek kell lennie, ehhez pedig nagyon különleges anyagokat kell használniuk.

Az óra háromdimenziósan van felépítve – nyilván ez a kifejezés minden órára igaz, de az Astronomia esetében inkább arról van szó, hogy nem is kíván laposnak mutatkozni: az órának jól láthatóan van magassága, az üveg mögötti részben mintha csak egy birodalom lenne felhúzva.

Azaz nagyjából úgy néz ki, mint amilyennek a laposföldes halandók a bolygónkat elképzelik – ez biztos nem lehet véletlen –, annyi különbséggel, hogy ebben egy többek között egy miniatűr földgömb is található. De hát semmi sem tökéletes.

Egészen lenyűgöző, hogy mennyire részletgazdag:

Az óragyárat Jacob Arabo alapította, aki 14 évesen emigrált Szovjetunióból az Amerikai Egyesült Államokba egy jobb élet reményében, és már fiatalon érdekelni kezdték az ékszerek, valamint az órakészítés. A Jacob & Co így mindössze 21 éves múltra tekint vissza, ennek ellenére sikerült igazán berobbannia az iparágba. Az elmúlt években Donnie Yen, Milla Jovovich és Cristiano Ronaldo is volt többek között a reklámarca, luxusóráit világszerte elismerik és árusítják – New York mellett Londonban, Monte-Carlóban, Las Vegasban, Genfben, Katarban és az Egyesült Arab Emírségekben is van ékszerboltja.

Az óra egyébként kicsit úgy fest, mint egy miniatűr időgép, vagy valamiféle alkimista szerkentyű, amellyel világok, dimenziók, idősíkok között tudunk utazni. De ami valóban különlegessé teszi az órát, az a működését biztosító komplex mechanika, valamint a komponensek közötti összhang és tökéletes egyensúly. Az órát más luxustermékkel együtt a londoni Salon QP-n volt megtekinthető nemrég.

Ez is érdekelhet:

Robert Downey Jr. óragyűjteményétől elakad a szavad

Robert Downey Jr. a hétköznapi életben is tisztára olyan stílusban nyomja, mint Tony Stark.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ezek a kéziszerszámok nélkülözhetetlenek lesznek számodra 2025-ben

Egészségesebben élhetsz, ha eszel cukrot, mint ha teljesen elkerülnéd

A lány, aki a hálószobájában megálmodta a fürdőruhamárkáját

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés