Nem mondunk újat, hogy a mozgás és a kajálás az alapja, ha szép izmokat vagy jobb teljesítményt szeretnél, de ha nem pihensz eleget, akkor sokkal lassabban jön a kívánt eredmény.

Mert a pihenés legalább annyira fontos része az edzésnek, mint maga a mozgás és a táplálkozás

Ekkor játszódik le ugyanis számos olyan folyamat, ami a szervezeted működését jelentősen érint, például ilyen az edzés hatására kialakuló alkalmazkodási folyamatok.

Alvás közben regenerálódnak a szöveteink – vagyis ekkor gyógyulnak és épülnek az izmaid –, termelődnek olyan öregedést gátló (anti-aging) hormonok, mint a növekedési hormon (GH) és a melatonin (ez felel alvási ciklust irányításáért), és lényegében ekkor újraindul az immunrendszer és csökken a gyulladás.

Amikor viszont nem eleget, vagy nem elég pihentetően alszol, a test izomzatának felépítését támogató anyag, az úgynevezett anabolikus hormonok mennyisége csökken, ettől pedig romlik az immunrendszerünk működése és szisztémás gyulladás alakul ki.

Egy átlagos felnőtt pihentető(!) alvásszükséglete kábé 6-9 óra, de akkor se ijedj meg, ha ennél többet sikerül szunyálni. Persze az alvás minősége legalább annyira fontos, mint a mennyisége.

Hiába gyúrsz, mégsem vagy elég izmos? Lehet, hogy ezeket a hibákat követed el

Shakered mindig is volt, bérleted pedig már van a közeli konditerembe, közben mégsem úgy feszül rajtad az a póló, ahogy szeretnéd?

 

(Forrás / fotó: MH / Pinterest)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Retrokvíz: felismered, hol készültek ezek a fotók a 80-as években?

Kék és zöld tó is van ebben a kráterben az Azori-szigeteken

Ajándékozzunk kényelmet és stílust egyszerre – Karácsonyi ajándékötletek természetkedvelőknek a Helly Hansentől

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés