A bűntudat nélkül kiélvezett szabadidő, és az órákon át tartó ebéd is megdöbbentette a Madridba költözött amerikai bloggert.

Morgan Duram főállású kontentgyáros bő egy éve az egyesült államokbeli Michiganből Madridba költözött a fogorvos férje munkáját segíteni. A spanyol fővárosban aztán számos kulturális különbséget tapasztalt, ezek közül pedig összeszedte a négy legfontosabbat.

Hát, nem mondjuk, hogy minden tétel sokkoló, ugyanakkor távolról sem érdektelen a lista!

1. A spanyolok később esznek, mint az amerikaiak

Ebéd a Plaza Mayoron

Már az ebédidő is később, délután 2-3 körül van Madridban, mint az USA-ban, míg a vacsora akár este 9-10 körül is kezdődhet, még akkor is ha foglaltak asztalt.

Duram tapasztalata szerint a legtöbb étterem még csak ki sem nyit este nyolc előtt.

Apróságnak tűnik, de azt mondja, ez okozta számára a legnagyobb sokkot, és nagyon nehezen tudta megszokni.

2. Szieszta kettőtől ötig

Az eltérő időbeosztás oka nyilvánvalóan a szieszta, ami miatt nemcsak később esznek, de sokszor akár este 8-9-ig dolgoznak az emberek.

Nyilván egészen másképp kell értelmezni az időt, ha a délutánt egy hosszas pihenő szakítja félbe. Bár nem mindenki vesz részt ebben, de a többség szünetet tart ilyenkor – zömmel 14 és 17 óra közt – a munkában.

Ilyenkor lehet szusszanni egyet, ebédelni vagy simán csak nem dolgozni. A boltok többsége is zárva tart ilyenkor, tehát tényleg leáll a pörgés.

3. Erősebb a közösségi élet

„Szintén feltűnt, hogy mindenki mennyire szociális – írja Duram. – Szeretnek együtt lenni, élvezik a társasági életet.

Több olyan hétvégi összejövetelen is voltam, ahol az ebéd több mint hat órán át tartott.”

Ezzel szemben az USA-ban szeretik gyorsan elintézni a dolgokat. Nos, a tartalomkészítő Madridban megismerte a sobremesa (kb: az asztal fölött) fogalmát, amit azt jelenti, hogy az ebéd elfogyasztása után még maradnak, és egy-két órán át folytatják a beszélgetést.

Míg az USA-ban ha nem is mindig, de gyakran a munka után csak hazamennek, tévéznek, vacsoráznak és lefekszenek aludni. Időnként biztos megesik ez Spanyolországban is, de simán megtörténik, hogy egy random hétköznap este tele vannak az éttermek.

4. Értékelik a szabadidőt

Csónakázás a Retiro parkban

Furcsa módon Duram listáján csak az utolsó, de szerintünk elég fontos pont:

míg az USA-ban azt tapasztalta, hogy aki beteg vagy valamilyes személyes dolga van, azt is megkérik, hogy „mindenképpen menjen be dolgozni”.

Spanyolországban több a szabadidő, és bűntudat nélkül kiélvezik azt.

„Őszintén bátorítanak arra, hogy elszakadj a munkától, lazíts és feltöltődj” – jegyzi meg Duram, aki általában a legnagyobb különbségnek egyértelműen azt tartja, hogy Spanyolországban mennyire élvezik a közösségi életet.

(Forrás: Insider, fotók: Unsplash)

Ez is érdekelhet:

34 embert juttattak kórházba idén a pamplonai bikák

Esésekből, ütésekből származó váll-, térd-, mellkasi és fejsérülések, zúzódások, valamint ficamok miatt kellett kezelni azokat, akik ügyetlenebbek voltak, mint a bikák.

Egy munkanapra megvalósult egy utópia Spanyolországban

Egy teljes munkanapon át megújuló energiák fedezték az egyik legnagyobb európai ország teljes áramszükségletét. De ettől még a fosszilis energiatermelés sem állt le.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tegyél egy futóedzőt a fa alá!

Retrokvíz: felismered, hol készültek ezek a fotók a 80-as években?

Kék és zöld tó is van ebben a kráterben az Azori-szigeteken

További cikkeink a témában