1915. Egy hajó a jég csapdájában, az Antarktisz közepén, a legközelebbi civilizált telep kétezer kilométer. Elképesztő sztori elképesztő fotókkal 28 emberről, akiknek meg kellett volna halni, de úgy döntöttek, hogy nem fognak.

Amikor Ernest Shackleton 1914-ben útnak indult az Endurance (magyarul: kitartás) fedélzetén, már neves felfedezőnek számított. A Déli-sarkot pár éve Roald Amundsen már felfedezte, éppen ezért az angol úriembernek komolyabb tervei voltak: egy 2800 kilométeres utat megtéve elsőként akart átkelni az Antarktiszon.

Ha a jövőbe lát, minden bizonnyal meggondolja magát.

Ernest Shackleton

A misszió hangzatos nevet kapott: Birodalmi Transz-Antarktiszi Expedíció.

Frank Hurley, fotográfus
Alfred Cheetham tiszt felhúzza az Endurance zászlóját

Két hónap után a hajó rengeteg jégbe ütközött, és csapdába esett. Alig hatvan nap elteltével a küldetés szinte véget is ért.
A terv a túlélés volt: be kellett spájzolni, hogy túléljék a tél legkeményebb, két hónapig tartó részét.

A hajó próbál utat törni magának a Wedell-tengeren
A legénység próbálja fellazítani a jégtakarót az Endurance előtt

Kiköltöztek a hajóról, és jégkunyhókat építettek a jég felszínén. A morál fenntartása érdekében a legénység folyamatosan edzett, és sokat játszott. Az expedíció fotósának, Frank Hurley-nek volt ideje fényképeket készíteni. A hajó fedélzetén volt egy sötétszobája, ott hívta elő a fényképeket üveglemezekre.

"Elértük a Weddell-tengert, de az irdatlan mennyiségű jég megakadályozta a továbbhaladásunkat.”
Ernest Shackleton

A legénység kiviszi a kutyákat a jégre
Reginald James fizikus és megfigyelállomása
Charles Green szakács egy pingvint készít elő
Frank Wilde, Shackleton helyettese
Lionel Greenstreet elsőtiszt
"A Ritz", azaz az Endurance klubhelyisége
Hajnyírás a fedélzeten

„A jég három-négy méter magasra torlódik fel, a jégtáblák egymásnak feszülnek, és óránként jó 180 métert haladnak. A zaj távoli hullámtörések morajára emlékeztet.”

Nyugodt pillanatok a hajón
Foci a jégen
Az Endurance éjszaka vakufényben
Szombat esti tószt a kedvesek és feleségek egészségére
Robert Clark biológus és James Wordie geológus a fedélzeten
A legénység friss jeget visz a fedélzetre, hogy felolvasztva ivóvízhez jussanak
Owd Bob, szánhúzó kutya
Lupoid, szánhúzó eb
Jégvirágok az Endurance közelében
Takarítás a klubhelyiségben
George E. Marston művész

1915. október 27-én a jég körbevette a hajót, és elkezdte összenyomni a törzset. Shackleton kiadta a parancsot, és minden felszerelést lehoztak a hajóról.

Mivel nem volt hely a holtsúlynak, Shackelton parancsára a négy leggyengébb szánhúzó kölyköt és az ács macskáját, Mr. Chippyt lelőtték. Hurley a fotós kiválasztotta a 120 legjobb fotólemezt, a maradék négyszázat megsemmisítették. Egy Vest Pocket Kodakot és pár tekercs filmet magával vitt.

A hajót november 21-én összetörte a jég és elsüllyedt. A legénység egy hosszabb menetelés után kifáradva három hónapra tábort vert a jégen, a semmi közepén.

Az Endurance az oldalára dőlve
Frank Wilde tiszt a roncsokat szemléli

"Élünk és megvagyunk, van elég felszerelésünk az előttünk álló feladathoz. Az nem más, mint hogy az expedíció tagjaival elérjük a szárazföldet. Nehéz leírni, hogyan érzem magam.”
Ernest Shackelton 1915. október 27-én

A csapat kiutat keres a jég fogságából
A csónakokat emberfeletti erőfeszítésekkel sikerült mozgatni

A készletek elfogytak, és a szánhúzó kutyákat is kénytelenek voltak feláldozni és megenni. A szárazföld elérhető távolságban volt, de a jég miatt szinte lehetetlennek tűnt eljutni oda. 1916. április 6-án a táborhelyükül szolgáló jégtábla elkezdett szétrepedni. A 28 fős legénység három csónakba menekült, és elkezdtek evezni a jéghegyek között. A céljuk egy bálnavadász állomás volt.

Egy héttel később elérték az Elefánt-szigetet, egy sziklás földdarabot, amin csak fókák és pingvinek éltek. Ez a pont 554 kilométerre volt attól, ahol az Endurance elsüllyedt.

497 nap elteltével láttak először szárazföldet, de az útjuk ezzel nem ért véget.

Az Elefánt-sziget partja

Az Elefánt-szigethez legközelebb eső bálnavadász telepek 1500 kilométerre feküdtek. Shackleton parancsára az egyik csónakot megerősítették, majd öt emberrel és egy havi élelemmel vízre szállt. Tisztában volt vele, hogy ha annyi idő alatt nem érik el a partot, minden hiába. A legénység többi része a szigeten maradt, és a két csónakból szállást eszkábált.

Shackleton két hétig hánykolódott a tengeren, a csónakot beborította a jég, de végül szinte teljesen kimerülve elérték a South Georgia-szigetet. A felfedezőre még várt egy 36 órás út: át kellett kelniük a sziget északi felére, ahol a telepek működtek. 1916. május 20-án végül elérték a civilizációt. Újabb három hónap telt el, mire sikerült a segítséggel visszatérniük az Elefánt-szigetre, de végül augusztus 20-án, 635 nappal az indulás után az expedíció többi tagját is megmentették.

(Forrás: Mashable)

Miután megismerted Ernest Shackleton történetét, nézd meg azt is, ahogyan dédunokája száz évvel később beteljesítette az álmát az Antarktiszon!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Harmincegy éve nő vezeti Budapest legnépszerűbb, sokat látott sztriptízbárját – A nagy Marilyn-sztori a Playeren

Hét miami hotel, ami mintha egy álomból jött volna

Ötezer forintért sétálhatsz át a Nemzeti Összetartozás Hídján

További cikkeink a témában