Még bőven lesz vele dolgunk, mielőtt használni lehetne.

A magyar állam vásárolt egy 300 méter hosszú partszakasszal rendelkező 32 hektáros területet az olaszországi Triesztben, vagyis

Magyarországnak ismét van tengeri kikötője,

amit első sorban a magyar vállalkozások használhatnak exporttevékenységükre –ez 78 ezer konténert is jelenthet évente.

Többek között azért is éppen Triesztre esett a választás, mert ez a régió nagy szerepet játszik Kína európai terjeszkedésében.

Erről persze már 2019 nyarán lehetett tudni, de csak 2020 decemberében vált hivatalossá. Mielőtt azonban (vámszabad)kikötőtővé (és logisztikai központtá) alakítják át, még elég sok mindent el kell intézni:

  • kármentesíteni a kell a partszakaszt, mivel ott olajfinomító működött,
  • egy örökségvédelmi eljárást is le kell folytatni, ami akár egy évet is igénybe vehet, illetve
  • a terület fejlesztéséről még meg kell állapodni az olasz hatóságokkal.

Ez is érdekelhet:

Az megvan, hogy Magyarország évente 5000 négyzetméterrel lesz kisebb?

Igaz történet, amit maga az anyatermészet ír, és amiből hazánk sem marad ki.

(Forrás: HVG, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A repülés legfélelmetesebb része nem a turbulencia, hanem az, amit nem látsz

Pilóta mondja el, miért nem kell félned a repüléstől

Három hónap után újraindulnak a Wizz Air tel-avivi járatai

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.