Az első és legfontosabb, hogy felejtsd el a “balra nézek, jobbra nézek, ha nem jön semmi átmegyek” 100 Folk Celsius dalt – feltéve, hogy egyáltalán emlékszel még rá –, és cselekedj fordítva, először nézz jobbra, aztán balra, de leginkább mindig mindenfelé. Ha ezzel megvagy és már úgy tűnik, az agyad kezdi feldolgozni a változást, hamar megcáfolja ezt a felismerést, hogy a jó írek az úton is pontosan ellentétes oldalon haladnak: arra mennek, amerre mi jövünk. Egy körforgalom kész téboly, de biztosan meg lehet szokni.

Ennivalók

Egy országot úgy ismerhetünk meg a legjobban és a leggyorsabban, ha belekóstolunk. És ezt most szó szerint kell érteni. Mindent meg kell kóstolni, ami más, mint otthon. Meg persze azt is, ami ugyanolyannak tűnik. Soha nem lehet tudni. Amiket biztosan enned kell:

Ír reggeli
Az írek tudják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése, ennek megfelelően tápláló és kalóriadús is. Az ír változat tulajdonképpen az angol reggeli még pár plusz kalóriával: véres és májas hurkával. Ezeket tojással, baconnel, sült paradicsommal és babbal kísérik.

Irish stew
Ír pörkölt, marhahússal, krumplival, és répával, amit általában egy szelet soda breaddel és vajjal tálalnak. Az írek pörköltje csak távoli rokonságban áll a miénkkel, összhatásában engem inkább a gulyáslevesre emlékeztetett. Kocsmákban egytálételként szolgálják fel, egy-két sörrel pompás ebéd vagy vacsora válthat belőle.

És persze ezekkel még nem érnek véget az étlapok, mert Dublin éppen olyan, mint bármelyik kozmopolita város: itt is mindent és bármit ehetünk. A városban kószálva feltűnően sok mexikói street foodos helyet szúrtam ki, de éppen ennyi olasz kifőzde is utunkba akadt. Gyorséttermekből sincs hiány, ha a döntésképtelenség, vagy a válogatós kedv közbeszól, egészen nyugodtan betérhetünk akár egy McDonald’s-ba is.

Innivalók

A kötelező szürcsölni valók témáját rövidre zárhatjuk két szóval: sör és whiskey, pontosabban Guinness és Jameson. Mindkettő rendelkezik egy-egy szemrevaló bemutató egységgel, úgy nevezett store house-zal, amiket egyszer az életben érdemes meglátogatni, de ha éppen úgy döntünk, hogy a belépőkre szánt eurót (vagy annak többszörösét) inkább egy szimpatikus kocsmában innánk el, az is bocsánatos bűn.

Ha mégis a “gyárlátogatások” mellett tesszük le voksunkat, akkor készüljünk fel, nem lesz semmiféle gyár egyik esetben sem, helyettük lesz történetmesélős, látványos, többszintes megakomplexum, ahol a csendes rajongásra éppen úgy lehetőségünk adódik, mint a nagyszerű nedűk kóstolására.

A Guinness Storehouse közepén például a világ legnagyobb söröspoharában találjuk magunkat, és már az aulában láthatjuk azt a bérleti szerződést, amellyet Mr Guinness kötött kilencezer évre annak idején az ír állammal, valamikor az 1850-es évek környékén. Sörkóstolás és csapolás is szerepel a programban, de arra is lehetőségünk adódik, hogy a látogatóközpont megfelső emeletén, az üvegfalú körpanoráma bárban fogyasszuk el tökéletesen csapolt sörünket.

A Jameson gyárban hasonló izgalmakban lehet részünk, filmvetítéssel és kosztümös urakkal indul az idegenvezetés, majd elmagyarázzák, miért is a Jameson a világ –szerintük – legjobb wiskey-je, és hogyan teszi különlegesség a három lepárlás az írek kedvencét.

Látnivalók

Lehet, igazságtalan vagyok, de Dublin számomra hangulatában semmi újat nem adott, amit nem láttam, vagy nem éreztem már valahol máshol. London és Amszterdam szerelemgyermekeként született meg fejemben, nem voltak olyan egyedi vonásai, amik kifejezetten megkülönböztették volna azoktól az európai városoktól, amikben eddig jártam.

Dublin persze ettől nem csúnya, ugyan dehogy! A György-kori, borostyánnal benőtt házak a legyező alakú ablakokkal kifejezetten szépek. A Liffey-folyó partja is megér egy sétát, és mi tagadás, – mint bárhol máshol –, itt is jó ötlet elveszni néhány órára a város forgatagában és céltalanul utcáról-utcára bejárni egy negyedet és észrevétlenül átmenni egy másikba. Egy ilyen bolyongás, és egy kocsma előtti sörözés éppen megfelelő alkalom arra, hogy szóba elegyedjünk az utca embereivel, és a többi vendéggel. Én például egy olasz fodrásztól a kocsma előtt ácsorgás közben tudtam meg, hogy Írországban jóval kedvezőbbek az adók, mint az olaszoknál, éppen ezért sokan döntenek úgy, hogy inkább az íreknél vállalnak munkát. Ugyanannyi pénzből több marad annak, aki megkeresi – érthető.

Dublinban legjobban a tengerpart és Temple Bar-negyed tetszett, habár utóbbi sokkal kisebb, mint eredetileg gondoltam. A londoni Campden Town hangulatát idézi, vintage shopok, bárok, borbély üzlet, utcára kiszűrődő kocsmazene. És persze a híres piros sarkon álló épület, amit mindig lelkes turisták fényképeznek, és többnyire bent is csak ők vannak.

Íroszágba igazán akkor lehet beleszeretni, ha elhagyjuk a nagyvárost, és megengedjük, hogy beszippantson a zöld szín ezernyi áranyalata. És nem is kell messzire mennünk ezért a fővárostól: elég csak a Wiklow-hegységig utazni. Igazi élmény csak átautózni is rajta.

De persze ennél már csak az jobb, ha egy-egy kirándulóhelyen körül is nézünk. A Powerscourt-birtokon a 18. századi arisztokrácia életébe kaphatunk bepillantást. A birtok ékköve a húsz hektáron elterülő franciakert szobrokkal, tavakkal, ösvényekkel, kilátással a Cukorsüveg-hegyre.

Glendalough, vagyis a Kéttavak völgye sokak kedvence. Azt hiszem, itt láttam eddig a legtöbb kelta keresztet életemben. A monostorromok maradványait csodás környezetben tekinthetjük meg, és a helyet átható múlt, vagy a legendák miatt, de könnyen érezhetjük úgy, spirituális helyszínen járunk

Dublin jó hely, ha italozni szeretnénk, kedveljük az esőt, és könnyedén keverjük bendőnkben a sört a whiskey-vel. De ami még ennél is biztosabb: érdemes pár napot a környező látnivalókra is szánni, mert így megadhatjuk az esélyt magunknak arra, hogy egy életre beleszeressünk Írországba.

Disclaimer: Cikkünk kedvdcsináló Dublinhoz, magunk is jól tudjuk, hogy a város a leírtaknál jóval több enni, inni is látnivalót tartogat. Reméljük, hamarosan bővíthetjük a listát.

(Fotók: Hadobás Nóra)