Előfordul, hogy egy város annyira népszerű, hogy pont ez lesz a veszte. És ilyenből akad több is. Mutatjuk a listát.

2024-ben a világ lakói mintegy 1,4 milliárd nemzetközi utazást tettek, ezeknek csaknem fele, pontosabban 747 millió valamelyik európai országba irányult. Ez különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy Európa mindössze a Föld felszínének 6,8%-át foglalja el, mégis ide érkezik a turisták több mint 53%-a. Ennek fényében nem is meglepő, hogy a kontinens számos része mára elveszítette eredeti, autentikus hangulatát.

A The Telegraph megkérdezte szakértőit, hogy melyek Európa legkedveltebb turisztikai célpontjai Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban, Görögországban, Horvátországban, Törökországban és Portugáliában, amelyeket szerintük mára teljesen „felzabált” a turizmus, és amelyeket érdemes elkerülni, ha valaki nyugalomra vagy valódi élményekre vágyik.

Akik inkább nyugodtabb, és érintetlenebb helyszínekre vágynak, azoknak a szakértők kevésbé ismert, de annál különlegesebb úti célokat ajánlanak:

Franciaországban Moselle-t, Spanyolországban Extremadurát, Olaszországban Umbriát, Görögországban Thászoszt, Horvátországban a Velebitet, Törökországban Dactát, míg Portugáliában az Algarve rejtettebb zugait.

(Forrás: The Telegraph, fotó: Getty Images, Unsplash)

Ez is érdekelhet:

Káprázatos fényképek a csodálatos Dolomitokról

Ha egy profi fotós gyönyörű tájakra utazik néhány barátjával és a fotósfelszerelésével, akkor ilyen képek születhetnek.

A görög Velencének is hívják ezt a lagúnára épült várost

Nem mindennapi hangulata van a szigetre épült városnak.

Kék és zöld tó is van ebben a kráterben az Azori-szigeteken

Valójában egy tó, de két különböző színe van a vizének.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
47% Igen, de menedzselhető.
42% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés