Számos előnye van annak, ha a nap végére hagyod a testmozgást.

Több, egymástól független, amerikai kutatás arra jutott, hogy este érdemes edzeni, még pedig azért, mert mozgás közben megemelkedik a testhőmérséklet, aminek csökkentéséért az agy azon része fele, ami az alvásért is, így pedig

jobb minőségű, azaz pihentetőbb és mélyebb alvásban lesz részed, mintha napközben tolnád le konditermet/aszfaltot.

De például azért is ajánlják még ezt a napszakot a szakértők, mert

  • az izmok már nem annyira merevek (=jobb teljesítmény, kisebb a sérülés kockázata),
  • hatékonyabb az oxigén felszívódása és felhasználása is (=könnyedebb mozgás, jobb teljesítmény),
  • az esti mozgáshoz jobban alkalmazkodik az anyagcsere (ami a fogyás szempontjából lehet fontos).

A Londoni Egyetemen kutatása ezt konkrétan igazolta is: egy csapatnyi maratonista ugyanazon a 10 km-es távon este jó pár perccel jobb időeredményt ért el, mint a nappali időszakban.

Egy másik kutatás szerint pedig:

Ebben a napszakban érdemes edzeni

Van jelentősége, hogy mikor mozogsz.

(Forrás / fotó: Runner's World / Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
17% Naná, és nagyon keményen.
36% Igen, de menedzselhető.
47% Szerencsére nem.