Aki a 33-ason, Poroszló és Füzesabony között meglátja a Kétútköz táblát, forduljon le a pici, egysávos útra, menjen még egy kicsit, és csodát fog látni!

Gyerekkorom óta viccelődök itt-ott a 33-as út melletti Kétútköz nevével: milyen hely lehet már, amit arról bírtak elnevezni, hogy két út közt van? Hát bocsánat, Kétútköz: ez a hely mégsem akármilyen! Ahhoz, hogy ezt belássam, az kellett, hogy egy gasztromagazinban olvassak egy cikket arról, hogy van itt valami érdekes, majd egy debreceni családlátogatásból hazafelé autózva bekanyarodjak az alig észrevehető, keskeny kis aszfaltútra, hogy megnézzem, tényleg olyan érdekes-e az a valami.

Hát tényleg! Pedig igazán rosszkor mentünk be. A tavaszt váró természet és a hihetetlenül rendezett biogazdaság összes ágyása, fája, cserjéje szürkében, levéltelenül alussza épp át a tél utolsó perceit. De legalább így jobban látszottak az épületek: a gyönyörűen restaurált, 1906-os építésű Graefl-kastély, az étteremnek és a rendezvényeknek helyt adó új pavilon, és a vendégszállásnak átalakított egykori cselédházikók.

A víztorony az ötvenes években épült, de így felújítva nem kellemetlen a jelenléte a szecessziós kastély közelében
A főépület belterének kialakítása még zajlik, az egykori cselédszállások viszont már vendégházként üzemelnek
Jelenleg a pavilon a Graefl Major központja, étterem, rendezvényterem és egy kicsit múzeum

A birtokot 2014-ben vásárolta meg egy egri vállalkozó házaspár, Szepesi Péter és Szerencsés Györgyi. Az államosítást követően először téeszközpontként, később varrodaként használt kastély melléképületeivel együtt addigra csúnyán leromlott, a terület annyira elbozótosodott, elgazosodott, hogy meglepetésként bukkantak elő újabb és újabb falak, romok, kapuoszlopok, utak a rendezés során.

Ugyanakkor jobb is volt a helyzet, mint remélni lehetett. A szecessziós kastély díszítőelemei, nyílászárói nagyrészt eredetiek voltak, nem kellett találgatni a restauráció során az ősi állapotot illetően. Még eredeti bútorok, felszerelési tárgyak is kerültek elő, és az egykor széthordott dolgok egy részét is sikerült fellelni a környéken.

Mindezt már az egyik tulajdonos személyesen mesélte el nekünk, akivel véletlenül sikerült összefutnunk a birtokon. Györgyi érthetően nagyon büszke arra a hatalmas munkára, amivel mindössze hét év alatt, állami támogatások nélkül ilyen lenyűgözően kerek, rendezett, kész állapotúra varázsolták a birtokot. Érdeklődésünket látva még egy kis golfkocsit is előkerített, és körbevitt bennünket a húszhektáros, gondosan kialakított biogazdaság központi területén. Hiába szabódtam, hogy csak egy kávéra ugrottunk be...

Persze, cukik az állatok, a rackák, csacsik, tehenek és a kissé tájidegen alpakák, de nekem van egy rémes személyiségtorzulásom, hogy inkább az itt-ott felbukkanó veterán és youngtimer járműves motívumokon akadt meg a tekintetem. Egy ritka, 4x4-es Renault teherautó (ahhoz hasonló, amivel Belső-Ázsiába készül pár kalandvágyó magyar). Egy százéves benzinkút. Egy nyitott színből kikandikáló R 107-es Mercedes, amit a Dallas óta leginkább Bobby-Merciként emlegetünk. Egy kicsit lepukkant, de így is méltóságteljes Mitsubishi Diamante kombi. No és persze a pavilonban álló vénséges vén Citroën teherautó és Porsche traktor. Ezek vajon hogy passzolnak össze a biogazdasággal?

Úgy, hogy a tulajdonosok nem csak az öreg épületeket, az öreg járműveket is szeretik. A klasszikus autók, miegyebek ugyanúgy a Graefl Major új imidzsének részét fogják képezni, mint a tájékoztató táblákkal ellátott fűszernövényágyások, a kis saját sajtüzem vagy a nullkilométeres, kizárólag helyi termesztésű alapanyagokból dolgozó, folyamatosan változó, mindig az idényhez igazodó kínálatú biokonyha.

Még az a kocsi is érdekes, amit csak arra használtak, hogy a szörnyű földúton ki-be járjanak vele a főútig, amíg el nem készült az aszfaltozás
Egy százéves benzinkút is lehet egy vidéki kastélykert díszítőeleme

Ami a legjobban megfogott a gyors körbeszaladáson (az érdekes járművek mellett, persze), a mindenre kiterjedő, magyar vendéglátóhelyeken ritkán látható igényesség volt. Az utaknak van szegélye, még a gazdasági épületekben is masszív, tartós és stílusban is passzol az utolsó retesz vagy kisablak is. A terített asztalokon az evőeszközök azokra a cuki kis állványkákra támaszkodnak, amelyeknek még a nevét sem tudom (ha van egyáltalán nevük), de mindig fellelkesít, ha meglátom őket egy étteremben.

Jók a stíluskeverések is. Ötletes a sok különböző függesztékből összeálló kvázi-csillár, jól megfér a Steve McQueen-tabló a sok provence-i jellegű, de nem bántóan tájidegen tálalóeszközzel, vicces a LED-sor alatt feszítő klasszikus tálalószekrény a pavilonban. Meg hát eleve milyen, hogy odaülhetünk egy tökéletes állapotban pompázó Porsche traktor még szőrös, vadiúj gumijai vagy egy százéves kisteherautó rézhűtője elé megebédelni!

Amire fel kell készülni: az árak a látványnak, a vendéget körülvevő különleges hangulatnak megfelelőek

Csipkerózsika-álmából való ébredezésének utolsó perceiben láttam most a Graefl Majort. A részlegesen már működő komplexumban majdnem minden készen van, a főépület belső terében még zajló utolsó munkákkal nyárra végeznek. Nem lesz recepcióspult, nem lesznek lélektelen hotelbútorok: a tulajdonosok azt szeretnék, ha a jó öreg vidéki vendéglátás, a személyesség, az itt töltött idő megélése dominálna a Graefl Majorban szerzett élményekben.

Szerencsére egyre több a teljesen másmilyen, de hasonlóan igényes hely szerte az országban:

Ebben az űrhobbitfaluban készül a pezsgő a Somló hegy alatt

Voltál már a Kreinbacher-birtokon? Nem? Pedig megéri egyszer begurulni, ha a 8-ason autózol a Somló hegy alatt!

És ezt olvastad már?
Nógrádból ilyen festői látványt nyújt a Magas-Tátra