A gyékényesi bányató igazi búvárparadicsom, a vize olyan tiszta, hogy mini medúzák élnek benne – de most más miatt is megéri felkeresni.

„A gyékényesi bányató a hazai és nemzetközi búvárok paradicsoma. A víz olyan tiszta, hogy mini medúzák élnek benne” – írja a nyílt vízi úszóversenyeket szervező Open Water Tournament a tóról, ahol augusztus 26-án közép- (3 km) és hosszú távú (9 km) versenyt is szervez.

A rövidebb távon egyszer, a hosszabbon háromszor kerülik meg az úszók tó közepén fekvő szigetet, regisztrálni itt, illetve itt tudsz a két távra.

Kezdők, amatőrök és profik is nevezhetnek a versenyre, amelynek pályáját háromszögben, két kanyarral építik, így mindössze két nagy bóját kell kerülni.

Az úszófolyosót végig, 250 méterenként bójákkal jelölik. Az első 500 méteren egy kötelet feszítenek ki, hogy segítsék a kezdeti tájékozódást.

A rajtnál az egyéni indításnak hála nincsenek tömegjelenetek: a sorszámot leolvasva ugranak be az úszók a teljesen átlátszó búvártóba.

Verseny közben bőven jut frissítő, majd az utolsó beérkező után nyomban kezdődik az eredményhirdetés. Az abszolút győztesek (nő & férfi / közép & hosszútáv / I. II. III. helyezett) érmet és ajándékcsomagot kapnak.

De nemcsak a verseny kedvéért érdemes nevezni: utána közös bulit rendeznek, akár ott alvással, és nem mellesleg a résztvevők támogatják a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat munkáját is.

(Forrás, fotók: OWT)

Ez is érdekelhet:

Manapság unortodoxnak tűnhet, ahogy 100 éve úszni tanították a gyerekeket

Ma már szinte biztosan nem alkalmazzák ezt a furcsa módszertant.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés