Húsz éve éppen ezen a napon, 2003. március 14-én érkeztek meg az óriáspandák a Schönbrunni Állatkertbe. Yang Yang és Long Hui a veszélyeztetett faj megőrzését célzó kutatási együttműködés keretében lettek a bécsi állatkert lakói. Az óriáspandák a mai napig a Kínai Népköztársaság tulajdonát képezik.

Az óriáspandák bécsi tartózkodásuk első percétől fogva a Schönbrunni Állatkert sztárjai, imádják őket a látogatók és a gondozók is. A fekete-fehér szőrpamacsok népszerűsége húsz éve töretlen, az első pandapár, Yang Yang és Long Hui ugyanis pont ennyi ideje érkezett az osztrák fővárosba a China Wildlife Conservation Associationnel való kutatási együttműködés keretében.

Yang Yang és első kölyke, Fu Long © Tiergarten Schönbrunn / Daniel Zupanc

A pandák annyira jól érezték magukat Bécsben, hogy 2007-ben utódjuk született. Fu Long volt az első olyan pandakölyök Európában, aki természetes úton fogant. A következő kölyökre, Fu Hura három évet kellett várni. Őt Fu Bao követte 2013-ban, majd újabb szenzáció következett a pandapár életében: 2016-ban ikreik születtek.

Yang Yang volt az első olyan fogságban élő nőstény, amelynek emberi segítség nélkül sikerült felnevelnie ikreit, Fu Fenget és Fu Bant.

Mivel az óriáspandák a Kínai Népköztársaság tulajdonai, a Bécsben született kölyköket kétéves korukban visszavitték Kínába, ahol pandaközpontokban járulnak hozzá a faj fennmaradásához.

Ugyanebben az évben, 2016-ban a bécsi állatkertnek egy tragédián is túl kellett tennie magát: 16 éves korában elpusztult Long Hui. Yang Yang új párja, Yuan Yuan 2019 áprilisában érkezett meg Bécsbe – egyelőre nem született újabb pandakölyök a Schönbrunni Állatkertben.

Az első bécsi óriáspanda-kölyök, Fu Long © Tiergarten Schönbrunn / Daniel Zupanc

A bécsi állatkert nemcsak kölykökkel járul hozzá a veszélyeztetett faj fenntartásához: pénzügyi támogatást is nyújt a faj fennmaradásának kulcsát jelentő rezervátumok létrehozásához. Ezek száma 2003 óta csaknem megduplázódott és már 67 van belőlük. Ezen kívül az állatkert szemináriumokat szervez osztrák és kínai szakemberek számára, valamint részt vesz az alapkutatásban és a tapasztalatcserében is.

Kína és partnereinek törekvései nem maradtak eredmény nélkül: a szabadon élő pandák száma 1980 óta 1100-ról 1900-ra nőtt.

(Forrás: Bécs Város Külképviseleti Irodája)

Ez is érdekelhet:

Szennyvízből csinálnak távhőt Bécsben

Néhány év múlva több mint százezer bécsi háztartást látnak majd el klímasemleges távhővel.

Élő koporsóba is lehet halott embert temetni Bécsben

A koporsó nem fából, hanem gombafonalakból áll, és a holttest lebontását is segíti.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Retrokvíz: felismered, hol készültek ezek a fotók a 80-as években?

Kék és zöld tó is van ebben a kráterben az Azori-szigeteken

Ajándékozzunk kényelmet és stílust egyszerre – Karácsonyi ajándékötletek természetkedvelőknek a Helly Hansentől

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés