Kőkéseket fennek és zenei fesztiválokat is rendeznek egy kétezer évvel ezelőtti település életét bemutató skanzenben.

Egyre népszerűbb úti cél Japánban az ország őskori életét bemutató Josinogari park. Az ország délnyugati részén lévő területen áprilisban fedeztek fel egy közel kétezer éves kőkoporsót a régészek, azóta folyamatosan nő a feltárás közelében lévő Josinogari Történelmi Park népszerűsége is.

A park az i.e. 500-tól i.sz. 300-ig tartó időszakot mutatja be, amikor a helyi népcsoportok felhagytak a nomád életmóddal, letelepedtek, és megjelent a rizstermesztés.

Ugyanakkor a parkot zenei rendezvényekkel és más programokkal igyekeznek vonzóvá tenni a mai Japánra kíváncsiak számára is. Májusban kétnapos eseményt szerveztek családoknak, akik replika kunyhókban éjszakázhattak – az érdeklődés akkora volt, hogy a résztvevőket külön sorsolni kellett.

A családok kőkéseket fentek, rizst ültettek, tüzet raktak, majd a félig föld alatt lévő kunyhókban éjszakáztak.

A vizesárokkal körülvett településromot is magába foglaló 117 hektáros park 2001-ben nyitott meg, és a központi és a tartományi kormány tartja fenn. A látogatók szétnézhetnek a korabeli épületek pontos másolatában, de láthatják az árukereskedelemhez készült raktárakat, őrtornyokat, és a védelmi célokból emelt szöges fakerítést is.

Összesen kilencvennyolc épület van, köztük a Josinogari uralkodók feltételezett lakhelye, azaz magasított padlójú házak. Ma már szabadidős tevékenységként öntenek kardot és készítenek korabeli ékszereket, a parkban, míg az őrtornyokat kilátónak használják.

Az olimpiai láng a Josinogari parkban  

„Remélem, a látogatók megtapasztalják az áram és gáz nélküli életet, és ízlelgetik kicsit az őslakos jajoik életformáját. Itt lehetőségük van megismerni a történelmet” – jegyezte meg Gjotoku Kazuaki, a parkigazgatóság tervezési és közönségkapcsolatokért felelős részlegvezetője.

(Forrás: Japan Today, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A japánokat kurzusokon tanítják meg újra, hogyan kell mosolyogni

Bár a koronavírus-világjárványon túl vagyunk, a japánok nagyon nincsenek túl a maszkhordáson, és már a mosolygás se megy nekik olyan jól.

Meghökkentő módszer a totális földrengésbiztos épületre: a lebegő ház

A mágnesvasút mintájára „maglev házakat” terveznek Japánban, hogy tökéletesen védekezzenek a rendszeres földrengések ellen. Igaz volna? Nem egészen, de nyugalom, a valóság sem kevésbé elképesztő.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Semmi jóra ne számíts, ha beteszed a lábad a Föld egyik legveszélyesebb szigetére

Michelangelo-betűtípussal és mobilappokkal is készül a Szent Péter-bazilika 400. évfordulójára a Vatikán

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés