Indián hadvezér winchestere és szovjet tank is van a Yellowstone park mellett megnyílt Katonai Járművek Nemzeti Múzeumában.

Alapos, mintegy ötszáz katonai járműből – tüzérségi lövegből, hadihajóból és repülőgépből – álló gyűjtemény nyílt az egyesült államokbeli Wyomingban. A Katonai Járművek Nemzeti Múzeuma Dubois-ban található, közel a Yellowstone Nemzeti Parkhoz.

Fotó: National Museum of Military Vehicles

A 100 millió dolláros, 13 ezer négyzetméteres múzeum ünnepélyes megnyitóját a nyár elején tartották, a finanszírozást teljes egészében a St. Jude Medical egykori vezérigazgatója, Dan Starks és a felesége, Cynthia vállalta – ehhez elsősorban egy tető alá kellett rendezni Starks hatalmas tank, helikopter, vadászgép, stb. gyűjteményét.

Starks kezdetben egy második világháborús Sherman tankot akart felújítani a július 4-i felvonulásra, majd egyszer csak azon kapta magát, hogy már több tucatnyi leszerelt katonai darabja volt.

A múzeum gondosan felújított járművei közül a legrégebbi 1897-es, ugyanakkor a kiállításon elsősorban a második világháború, valamint a koreai és vietnami konfliktusok  amerikai tapasztalatai a hangsúlyosak.

A cél bemutatni, hogyan használták ezeket a katonai eszközöket, és tisztelegjenek az őket használó veteránok előtt – írja a múzeum közleménye.

Rotunda – Fotó: National Museum of Military Vehicles

Akadnak történelmi jelentőségű „nem járművek” is: például egy revolver, amely Wyatt Earp ellentmondásos vadnyugati hősé volt, egy Winchester, ami a Little Bighorn-i csatában harcoló a lakota hadvezér, Rain-in-the-Face tulajdonában volt, valamint az a muskéta, amely állítólag leadta az első lövést a függetlenségi háborúban, a Bunker Hill-i csatában.

A múzeumba a felnőtteknek 20 dollár a beugró, 8-17 éveseknek 12 dollár, míg az amerikai hadsereg veteránjainak és aktív szolgálatot teljesítő tagjainak ingyenes, ahogy a nyolc év alattiaknak is, bár nem vagyunk meggyőződve arról, hogy nekik ezt feltétlenül látniuk kell. Naponta van ingyenes túravezetés is, a honlapon pedig elővételben válthatóak jegyek.

(Forrás: Frommer's, fotó: National Museum of Military Vehicles)

Ez is érdekelhet:

Brezsnyev összetört Rolls-Royce-a, Sztálin páncélautója, ZIL versenyautó: ha Rigában jársz, ne hagyd ki az autómúzeumot!

Nem mondom, hogy csak az autómúzeum kedvéért megéri elutazni Rigába, Budapesttől 1500 kilométerre, de ha már ott vagy, mindenképp nézd meg!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Öt lenyűgöző természeti csoda a Bahamákról

12 nap, rengeteg leszállás: a világ első hosszú távú repülőjárata kalandosan jutott el Amszterdamból Jakartába

A kínai város, ahol sosem tudhatod, éppen melyik szinten vagy

További cikkeink a témában