A helyiek szülőföldjüket, Korzikát a „szépség szigetének” hívják, és azt kell mondani, nem elfogultak.

Bonaparte Napóleon tökéletesen választott szülőhelyet, kétségtelenül Európa, és talán a világ egyik legszebb helye Korzika. Nemcsak a szépség szigetének, hanem a végletek szigetének is nevezik a Földközi-tenger negyedik legnagyobb szigetét: a déli, valamint a keleti partszakaszon találhatóak a homokos strandok, míg a sziget nyugati részére a kisebb öblök és a sziklás partszakaszok jellemzőek.

Különlegessége még, hogy a leginkább hegyvidéki jellegű mediterrán sziget, a legmagasabb pontja a Monte Cinto (2706 méter), ahonnan a svájci Monte Rosáig is el lehet látni. A napsütéses órák száma meghaladja az évi 2700-at, a magas hegycsúcsok között azonban az időjárás hirtelen meg tud változni. Nyáron 27-28 fok a jellemző.

Korzika egyébként, és cseppet sem mellesleg Franciaországhoz tartozik, a 18 régiójának egyike, hivatalosan nem is számít tengeren túli területnek.

A francia ízlés és elegancia tükröződik az épületeken és az ottani életen.

De nemcsak ez, hanem a komoly múlt is: a feltárt leletek alapján Korzikán már az i.e. 6. évezredben laktak emberek.

Fő- és legnagyobb városa a 72 ezres Ajaccio, Franciaország kulturális és történelmi városa címét is viseli. És itt született 1769-ben Bonaparte Napóleon, a későbbi francia császár. A város nagy szülöttére különféle emlékművek és utcanevek emlékeztetnek.

Korzika egyik legszebb települése Bonifacio, de messze fekszik tőle Porto Vecchio városa is, és Korzika legszebb strandjai a közeli öblökben találhatóak, úgymint Rondinaria, Palombaggia és Santa Giulia.

Ez is érdekelhet:

Vakítóan kék tenger, számtalan eldugott öböl, szárd virtus: Szardínia

Ezek a képek meggyőzőek lesznek, érdemes ellátogatni oda.

Tudtad, hogy a világ egyik legmenőbb strandja Angliában van?

Anglia esetében nem az az első gondolatunk, hogy a nyári láblógatós-strandolós nyaralásunkat oda kellene tervezni. Lehet, hogy most ez változni fog. Mutatjuk a brit Palm Beachet.

A hét célpontja-sorozat

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

Az ország egyik legjobb kastélyszállója volt, de a pusztulás útjára lépett

Van egy sziget, ami madártávlatból pont úgy néz ki, mint egy ujjlenyomat

További cikkeink a témában