868 nap után érkezhetnek újra turisták a Húsvét-szigetre. A nemzetközi járattal érkezőknek teljes körűen oltottnak kell lenniük, ÉS antigén tesztet is végeznek rajtuk landolás után.

A Húsvét-sziget (rapanui nyelven Rapa Nui) néprajzilag ugyan Polinézia része, nemzetközi jogilag viszont Chile tartománya 1888 óta. Főleg a mintegy 900 monumentális kőszobráról (rapanui nyelven: moai) híres, illetve arról, hogy a területének 40 százaléka a világörökség részét képező Rapa Nui Nemzeti Parkhoz tartozik.

Mivel távol van minden lakott területtől, csak a 18. században fedezte fel Jakob Roggeveen holland tengerészkapitány 1722 húsvét vasárnapján, innen is kapta a nevét.

De nemcsak az előző évszázadokban volt elzárva a civilizációtól, de az elmúlt bő két évben is, és csak a napokban nyitották meg ismét a határait a turisták előtt.

A sziget 3219 kilométerre fekszik Chile partjaitól, és mint Pedro Edmunds, a sziget elöljárója mondta, ez „a világ legnagyobb szabadtéri múzeuma”. Edmunds hozzátette, hogy a vendégek biztonsága a legfontosabb, és szerencsére „megtanultuk, mivel jár a vírus, és már tudjuk, hogyan vigyázzunk magunkra.”

Óvatosak is a hatóságok: a turistáknak teljesen oltottnak kell lenniük, és egy 24 órásnál nem régebbi negatív PCR-tesztet is be kell mutatniuk, mielőtt felszállnának a szigetre tartó belföldi járatra, a nemzetközi járattal érkezőkön pedig landolás után elvégeznek egy antigén tesztet.

A LATAM légitársaság csütörtökön és szombaton indít repülőket a szigetre, de reméli, hogy hamarosan sűríthetik a járatokat. A tervek szerint a 868 nap után újranyitott országba fokozatosan érkezhet egyre több és több járat, ahogy az egészségügyi intézkedések lehetővé teszik.

(Forrás: Reuters, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Bécsből idén már úgy repülhetünk, mintha sosem lett volna járvány

Rengeteg járat újraindul többéves szünet után, és lesz egy sor teljesen új desztináció is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Semmi jóra ne számíts, ha beteszed a lábad a Föld egyik legveszélyesebb szigetére

Michelangelo-betűtípussal és mobilappokkal is készül a Szent Péter-bazilika 400. évfordulójára a Vatikán

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés