A hollandiai Loosdrecht-tórendszer különleges, gyufaszál szigetei abszolút páratlanok. Rajkai Péter hozott nekünk onnan exkluzív fotókat.

A Loosdrecht egy sekély, egymással összefüggő tavak rendszere Hollandiában, Amszterdamtól délre, Utrecht tartományban. Persze nem is maga a tórendszer az igazán különleges, hanem annak kialakulása és a tavon futó ezernyi vékonyka lakósziget látványa.

A középkorban ez a terület egy hatalmas, felázott, tőzeges láp volt, vagyis mezőgazdasági művelésre tökéletesen alkalmatlan. Ugyan rendre megpróbálkoztak a láp lecsapolásával, de aztán a 17. századra minden mezőgazdasági hasznosítással kapcsolatos tervet elvetettek – rájöttek, hogy inkább kikaparják az értékes a tőzeget.

Merthogy a tőzeg növényi eredetű üledékes talajképző kőzet és talaj, a félig szárazföldi humuszképződés terméke, és mint olyan, kiváló tüzelőanyag. Loosdrechtben tehát elkezdték a kitermelését az 1630-as években, a víz felszíne alól kotorták ki az tőzeget, majd azt a környező partokon szárították.

Igen ám, de a kitermelés mögött árkok maradtak, melyeket a szárításra használt száraz területek segélyeztek. A folyamatos bányászat, valamint a szél és a víz eróziós hatása miatt a száraz részek egyre zsugorodtak, az árkok pedig egyre csak mélyültek, és végül a talajvíz át is vette az uralmat a területen, kialakítva a most látható egészen páratlan, keskeny szigetcsoportot.

Ma már Loosdrecht egy turistaparadicsom, melyet évente ezrek keresnek fel. Meg persze a tórendszer az igazán jómódúak találkozási pontja, elvégre errefelé számos exkluzív vitorlásklub és étterem sorakozik a partokon.

(Getty Images)

Na meg ezek a nyaralók is rendhagyók és nem valószínű, hogy túl olcsók.

Még több Rajkai:

Amszterdamban van két negyvenlakásos karácsonyfa

Van egy épületegyüttes, a De Piramides, amely most nagyon aktuális a kinézete miatt. Főleg éjjeli kivilágításban, ahogy Rajkai Péter lefotózta.

Ilyen az élet a futurisztikus holland gömbházakban

Bár a 80-as években épült a holland gömbfalu, még mindig igen jövőszerűnek tűnik. Rajkai Péter jóvoltából most bekukkanthatunk a Bolwoningen-házakba.

(Forrás: Amusing Planet; fotó: Rajkai Péter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Semmi jóra ne számíts, ha beteszed a lábad a Föld egyik legveszélyesebb szigetére

Michelangelo-betűtípussal és mobilappokkal is készül a Szent Péter-bazilika 400. évfordulójára a Vatikán

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve