De a hogyanra még mindig nem kaptak választ.

A kutatók azt már korábban megállapították, hogy a Stonehenge építéséhez első körben használt, kisebb granulitokat 240 kilométerről, a mai Pembrokeshire területéről szállították a mai Wiltshire-be, azt viszont csak most sikerült megfejteni, hogy

a Stonehenge néhány kőtömbje egy több ezer évvel ezelőtt, a mai Wales területén emelt, Waun Mawn nevű kör alakú építmény* része lehetett, ugyanis

  • a világörökségi helyszín monolitjainak egy részét ugyanabból a kőtípusból faragták, mint azokat a tömböket, amelyek még mindig állnak a walesi lelőhelyen és mert
  • a Stonehenge egyik granulitoszlopja illeszkedik a Waun Mawn egyik gödrébe.

* A walesi kőkör, amely a harmadik legnagyobb ilyen típusú építmény Nagy-Britanniában, 110 méter átmérőjű, pontosan akkora, mint a Stonehenge-et körülvevő árok, és mindkét építményt a nyári napfordulókor felkelő naphoz igazították. A Waun Mawn helyén ma már mindössze négy monolit áll csak.

A szakemberek szerint mivel a Stonehenge kőtömbjeinek csupán kis része köthető közvetlenül a Waun Mawnhoz, ezért valószínű, hogy egyéb körépítmények monolitjait is elhordhatták annak idején a mai Wales területéről.

Mindeneseter a mostani felfedezés azt sugallja, hogy a Waun Mawn granulitjait a Preseli régióból elvándorolt emberek hozhatták magukkal a területre, ahol aztán újra felállították őket.

Akkor már ez is érdekelhet:

(Forrás: BBC, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Semmi jóra ne számíts, ha beteszed a lábad a Föld egyik legveszélyesebb szigetére

Michelangelo-betűtípussal és mobilappokkal is készül a Szent Péter-bazilika 400. évfordulójára a Vatikán

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés