Leh főutcáján állva ömlesztve kapom meg a teljes Ladakh-pakkot: egy svenk alatt látok bordó ruhás tibeti szerzeteseket, pokrócról zöldségeket áruló ladakhi asszonyokat, gépfegyverrel az oldalukon őrjáratozó indiai katonákat. A háztetők felett a lehi királyi palota barnás-romos épülete magasodik, távolabb a belső-Himalája hóval borított csúcsai magasodnak. Lehben az ellentétek vonzzák egymást, bár a világ egyik legnyugodtabb pontja lehetne, az állandóan robogó teherautók és katonai járművek, a nyüzsgő turistahad miatt mégis folyamatos a pörgés. Háromezer méter magasan elméletileg minden feltétel adott, hogy a levegő kristálytiszta legyen, de a szálló por mértéke néha brutális méreteket ölt, és csak a várostól távol – horizontálisan és vertikálisan – lehet friss levegőt szívni.

Egy békés hely

A Dzsammu és Kasmír állam területén belül fekvő Ladakh kétségtelenül a világ egyik leggyönyörűbb pontja, ám a globalizáció és a politikai konfliktusok beárnyékolják a Himalája déli csúcsai között megbújó régió értékeit. 1962-ben Kína és India határ menti háborúba bonyolódott, a fegyveres konfliktus relatíve rövid ideig tartott ugyan, de békekötés nem történt, vagyis hivatalosan a két állam a mai napig hadban áll egymással. A tartomány mind a mai napig éles vita tárgya a két ázsiai óriás között, ráadásul India Pakisztánnal szemben is több kisebb háborút vívott (utolsó fejezet: 1999). A Ladakh északi határán fekvő hegyekben, a Siachan gleccser két oldalán indiai és a pakisztáni egységek néznek egymással farkasszemet közel ötven éve. A világ egyik legértelmetlenebbnek tűnő csatározásának egész Ladakh-ban látható jelei vannak, ugyanis a régióban szinte egymást érik a laktanyák, a Leh-Srinagar útvonalon, és Ladakh keleti, Kínához közel eső részén pedig az útellenőrzések is. Ennek ellenére egy helyi diákkal beszélgetve kiderül, hogy Ladakh „békés hely”, és a külügyminisztérium idevonatkozó véleménye is ezt támasztja alá: utoljára 2010. áprilisában javasolták Dzsammu és Kasmír elkerülését, de Ladakh-ot akkor is a biztonságos célpontok közé sorolták.

Félelem és reszketés Ladakh-ban

Lehben a kalandok sorozata a megérkezéssel kezdődik, a repülőgépek ugyanis némi hegyek közötti kacskaringózás után landolnak a városka apró kifutópályáján. Autóval megérkezni Lehbe Manaliból vagy a kasmíri Srinagarból szokás, mindkettő hosszú - harminchat illetve tizenöt órás - idegtépő vánszorgás három-négyezer méter magasan kígyózó hágókon keresztül, útnak aligha nevezhető beton-, és/vagy földszalagokon, folyamatosan szakadékok szélén egyensúlyozva, vigaszt egyedül a világ egyik leglátványosabb vidéke jelent. (Aki megjárta valamelyik utat, és nem mormolt el közben pár miatyánkot, vagy más vallások idevágó imáit, az nem mond igazat!)

Szálláskereséssel jó esetben nem lesz gondunk, ugyanis helyi „ügynökök” szinte azonnal lecsapnak a bódé méretű terminálból kilépő turistákra. Ladakh legfontosabb bevételi forrása a nyugati turista, így az elmúlt évtizedekben erősen ráfeküdtek erre az iparágra. Bár a globalizáció hatása érezhető, de azért Leh még messze van attól, hogy úgy nézzen ki, mint Siófok vagy Lido di Jesolo. Internet csak az erre szakosodott kávézókban található, a mobilt pedig el kell felejteni, mert csak helyben vásárolt kártyával lehet telefonálni. (Marad a fizetős fülke.) Ladakh egyébként jóval tisztább, mint India egyéb részei, a tibetiek és ladakhiak szeretik rendben tartani a portájukat, de azért Leh mégsem Tokió. Civilizáció – vagy inkább az, amit mi annak nevezünk – csak nagyobb településeken található. Aki trekkingelni indul Ladakh elzárt részei felé, jó néhány olyan apró faluval fog találkozni, amelyben nincsenek vendégházak, boltok, telefon, csak az állattartásból, mezőgazdaságból élő helyiek. Az internetet nem is említettük, mert felesleges: ez a hely pokol azoknak, akik tízpercenként szoktak feldobni valamit Twitterre, vagy a Facebook profiljukra.

Kilátás a Khardung lán

3 kötelező program Lehben

Khardung la. A világ egyik legmagasabban fekvő autózható hágója a lusta alpinisták Mount Everestje, ugyanis úgy lehet feljutni 5359 méter magasra, hogy az ember nem száll ki a dzsipből. (Ez a magasság megfelel az Everest alaptábor magasságának.) A hágó Lehtől 24 kilométerre fekszik, de a folytonos szerpentinek miatt jó kétórás útra számítsunk. Lehet akármilyen nyár a völgyben, vigyünk magunkkal télikabátot, mert ötezer méteren kemény cidri van, a kilátás viszont mindenért kárpótol. A felhajtáshoz katonai engedély kell, de ezt a helyi turistavezetők simán beszerzik némi díjazás fejében.

Shanti sztúpa
A Leh fölötti buddhista kegyhelyet japán zarándokok építették 1983-ban, és tulajdonképpen ez Leh Eiffel tornya. A szentélyt maga a 14. dalai láma szentelte fel, ebből már rájöhetünk, hogy Ladakh fő vallása a buddhizmus. Nemcsak szakrális jelentősége miatt népszerű zarándokhely, hanem a 4267 méter magasan fekvő sztúpa alól nyíló kilátás miatt is.

A Thiksey gompa. Fotó: Meena Kaul

Thiksey gompa
Ezt a gompát a lhászai Potala palota mintájára építették meg a 15. század közepén, és az állam legszebb kolostorainak (gompa) egyike. A Lehtől majdnem húsz kilométerre fekvő templomban található jó pár ereklye, például egy tizenöt méter magas Maitréja Buddha szobor, de a legjobban akkor járunk, ha öt-tíz kilométerről vesszük szemügyre. Háttérben a holdbéli tájjal páratlan látványt nyújt.

Trekklista

Leh sokak számára csak egy bázis a ladakhi kiránduláshoz, hiszen a város tulajdonképpen a régió közepén fekszik. A trekking Ladakh nem hivatalos nemzeti sportja, a helyi utazási irodákban számtalan opció közül lehet válogatni az egyhetes túráktól a huszonöt napos expedíciókig. Mivel az állam számtalan látványos pontjára nem vezetnek utak, ezért a kényelmes bakancs és az egyéb túrafelszerelés feltétlenül ajánlott. A helyi klíma meglehetősen szélsőséges: a nap brutálisan erősen tűz, a napszúrás reális veszély, viszont az árnyékba lépve – kész agyrém – fázni kezd az ember.

Ladakh tökéletes célpont azoknak, akik aktív időtöltésre vágynak, és ki akarnak mozdulni kényelmes, ismerős európai komfortzónájukból. Az észak-indiai tartomány garantáltan felfrissíti megfáradt, eltunyult érzékszerveinket, és inspirálóan hat majd életünkre, akár a hazatérés után hónapokkal is. A kalandos körülmények ellenére biztonságos hely, szinte mindenki beszél angolul, a turistákat elvétve érik atrocitások, a helyiek kedvesek, az utazást leszámítva az árak olcsók, a tibeti buddhista kultúra és a Himalája találkozása pedig egészen páratlan fényében mutatkozik meg a világnak ezen távoli, ám utánozhatatlanul különleges pontján.