Miután Tom Cruise lelógott a Preikestolenről, vagyis a Szószék-szikláról a Mission Impossible 6-ban, meredeken emelkedni kezdett a turisták száma a norvég fjordoknál. Erre a hullámra pedig egyre izgalmasabb szállásokkal ültek fel a helyiek.

A fenyőfára épült Woodnest már mutattuk, a csodás szállás Norvégia második leghosszabb fjordjának végébe épült, de nem ez az egyetlen egyedi és vagány kabin, ami a norvég fjordok körül bukkant elő a semmiből.

A világ legvagányabb szállása egy fenyőfára épült

Bámulatos, otthonos és igen egyedi fakabin lélegzetelállító kilátással.

Ami közös bennük, hogy az elhelyezkedésük rendkívüli, így tökéletesen alkalmasak arra, hogy elmeneküljön az ember a szürke hétköznapok elől, na meg természetesen a káprázatos, végtelen panoráma.

The Bolder

A The Bolder Skylodges egy sziklán található, lélegzetelállító kilátással Norvégia leghíresebb és legkülönlegesebb fjordjára, a Lysefjordra, amely egy kőhajításnyira van az említett Szószék-sziklától.

A Bolder tervezésében és a dizájnjának a kialakításában fontos szerepet játszott a fenntarthatóság és a kis szén-dioxid-kibocsátás: a kabinok alig érintik a talajt, mert olyan oszlopon állnak, amelyet a sziklaalapba három méter mélyre fúrtak, hogy minimalizálják az ökológiai lábnyomot a tájban.

És közben a vendégek a Lysefjord és az egész táj felett lebegnek.

A Bolder építészek, tervezők, fotósok és művészek közös munkájának eredmények, és ők valami olyat akartak alkotni, ami a slow travel, vagyis lassú utazás iránti növekvő vágyat és az egyéni tér iránti igényt kiszolgálja. Elnézve a képeket, sikerült.

A slow travel filozófia arról szól, hogy fontosabb egy kisebb terület, kultúra mélyebb megismerése, minthogy sok különböző területet felszínesen lásson a turista rövid idő alatt.

A Sky Lodges két kétágyas hálószobából, egy dizájnerkonyhából, egy fürdőszobából és egy olyan étkezőből áll, ahonnan végtelen kilátás nyílik a fjordra. Hat ilyen kis kabin áll a vendégek részére, éjszakánként 3900 koronáért (ami most 156 ezer forint, de ez jelenleg elég gyorsan változik).

Flokehyttene

A sveiói földnyelv legvégén, félórányi autóútra Haugesundtól, épp ott, ahol a végtelen ég találkozik a háborgó, olykor zord, de mégis fenséges tengerrel, található a Ryvarden világítótorony.

Innen hajózott ki 868-ban Hrafna-Flóki Vilgerðarson, aki tudatosan kereste és letelepedett egy akkor még névtelen szigeten – amelyet Izlandnak nevezett el.

Most, több mint ezer évvel később elkészült ugyanebben a tengeri szorosban öt különleges kabin, amelyből nullhuszonnégyben bámulni lehet az Északi-tengert, ahol Flóki felfedezni indult.

A Flokehyttenét a Holon Arkitektur tervezte, és akárcsak a Boldernél, itt is fontos szempontja volt a projektnek, hogy a kabinok ne hagyjanak maradandó nyomot a tájban. Itt még lyukat sem fúrtak, nem volt ásás, sem szintezés.

A végeredmény pedig öt látványos kabin, panorámás kilátással az Északi-tengerre.

A háromszög alak és a lapos kivágásukat gondosan megtervezték előre, hogy ellenálljon a zord éghajlatnak: kegyetlen erős tud lenni a szél, amely időnként pusztítja a nyugat-norvég tengerpartot.

A kabinok közül négyben legfeljebb öt személy szállásolható el, mindegyikben található konyha, nappali és külön mosdó. A legnagyobb kabinban akár tíz személy is elszállásolható, és kerekesszékkel is megközelíthető. Minden kabin szíve egy kandalló, amely nemcsak melegít, hanem otthonossá is teszi a kis bungalót, miközben lehet bámulni az üvegnek ütköző hullámokat.

A Flokehyttene egy százassal olcsóbb, 1800 korona éjszakánként, ami persze továbbra is igen borsos ár, de ennél különlegesebb helyet aligha találni. A környékre kanyarodik az északi-tengeri kerékpárút, amely egy 6000 km hosszú, több országon átívelő élménysorozat, de van itt túraútvonal is, ami a tengerparti tájon, a sziklák között halad.

Nem is lehetnél közelebb a természethez, mint ebben a magyar kabinházban

A szobákban sétálva is a kertben érezheted magad.

Otthont, irodát és szaunát rejt ez a három lett faház

Három kabinban minden, ami egy nyugodt élethez kell.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tegyél egy futóedzőt a fa alá!

Retrokvíz: felismered, hol készültek ezek a fotók a 80-as években?

Kék és zöld tó is van ebben a kráterben az Azori-szigeteken

További cikkeink a témában