Bámulatos, otthonos és igen egyedi fakabin lélegzetelállító kilátással.

„A faház mindig is különleges hely volt számunkra, olyan, ahova el lehet menekülni, ki lehet kapcsolódni, élvezni az alkotást és az egymással töltött időt, friss levegőt szívni, kalandozni, túrázni – és reméljük, hogy te is így érzed majd és megtapasztalod azt a sok örömet, amit a Woodnest nyújthat”

– írja a Woodnest kitaláló és üzemeltető Aano család – Kjartan, Sally és a lányuk, Lily, akiknek a céljuk az, hogy wow-faktort teremtsenek vendégeiknek a különleges, teljesen egyedi faházukkal, a kilátással, a minőséggel. És elnézve a fotókat, eléggé biztosra mentek, egészen lélegzetelállító épületeket készítettek.

Kjartan egy norvégiai kis szigetről származik és eredetileg villanyszerelőként dolgozott, de egyébként egy igazi ezermester, aki megépítette a Woodnest lépcsőit, valamint ő csinálja a kabinbelsőt és villanyszerelési munkákat is. A felesége, Sally Sydney déli részéről származik, és ő tartja a kapcsolatot a vendégekkel, valamint a Woodnest menedzselésével is foglalkozik, de a vendégeket fogadását is ő intézi.

Nem is akárhogy, hiszen a mottójuk az, hogy minden vendég úgy érezze, szívesen látják és értékelik. Büszkék a vendégfogadási tapasztalatukra, és minden idegszálukkal arra fókuszálnak, hogy emlékezetessé tegyék a Woodnestben töltött időt. Ami minden bizonnyal sikerül minden vendégnél, mivel a kabin egy fenyőfára épült és a fjordra néz.

Családi vállalkozásként abban hisznek, hogy a család a legfontosabb, és ezért szeretik azt látni, hogy a családok együtt ünnepelnek náluk. A Woodnest egy olyan hely, ahol a párok visszavonulhatnak, együtt lehetnek, elvonulhatnak a világ elől, és ahol a családok és a barátok egy életre szóló élményt élhetnek meg együtt.

Mennyiért?

A szállás:

  • Hétköznap utószezonban (szeptember-április): 3200 norvég korona, vagyis 120 ezer forint.
  • Hétköznapi főszezon (május-augusztus): 3800 korona, vagyis 140 ezer forint.
  • Hétvége (péntek-vasárnap): 7600 korona, vagyis 285 ezer forint.

Reggeli:

  • Két személyre: 500 norvég korona / 19 ezer forint
  • Három személyre: 600 korona / 22 500 forint
  • Négy személyre: 700 korona / 26 ezer forint.

Hol?

A Woodnest Oddában található, amely egy kisváros Norvégia második leghosszabb fjordjának végében, az ország két legnagyobb nemzeti parkja, a Hardangervidda és a Folgefonna között. Oddában van mit látni, és van hova menni túrázni, ugyanis tele van lenyűgöző vízesésekkel, smaragdfjorddal, gleccserekkel, hófödte csúcsokkal, és pazar túraútvonalakkal.

Ez is érdekelhet:

Már éjszakánként 5 és fél millió forintért megszállhatsz Richard Branson privát szigetén

Parádés hely, tényleg, de ilyen benzinárak mellett lehet, hogy picit drága.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tegyél egy futóedzőt a fa alá!

Retrokvíz: felismered, hol készültek ezek a fotók a 80-as években?

Kék és zöld tó is van ebben a kráterben az Azori-szigeteken

További cikkeink a témában