Megpróbáljuk eltüntetni a Szovjetunió árnyékát erről az izgalmas hegyvidéki országról.

Azért indítottuk ezt a fényképhangsúlyos, látványos sorozatot, mert szeretjük felfedezni a világot, szívünk szerint mindenhova elutaznánk, ahova csak lehetséges. De addig is nézzünk körül ezekkel a fotógalériákkal, de nem lehet, és nem kell mindig a fehérhomokos tengerpartot bámulni. A hegyek között is megbújnak szépségek.

Örményországról nem az jut eszünkbe, hogy de szívesen elrepülnénk egy hétre, pedig ez a harmad magyarországnyi területű állam kínál bőven látnivalót. A Kis-Ázsiától keletre fekvő ország legnagyobb része földrajzilag Ázsiához tartozik, azonban történelmi és kulturális okokból gyakran az európai országok közé sorolják. A komoly történelmű Örményország ott billeg a régi Szovjetunió és Törökország között.

Errefelé nem jelent semmit a kifejezés, hogy elvonulunk a hegyek közé pihenni, hiszen az ország 90 százaléka ezer méternél magasabban van, az átlagmagassága 1800 méter.

Talán Örményországról elsőre leginkább a híres Ararát-hegység ugrik be, amely az Örmény-felföld legmagasabb hegye és az örmények nemzeti szimbóluma. Azonban az Ararát csúcsa a mai Örményországon kívül, Törökország területén emelkedik. Az előtérben látható 17. században épített kolostor, a Hor Virap viszont Örményországban található.
Az Ararát jól mutat az ország legnagyobb és egyben fővárosa, Jereván mögött is. A város a világ egyik legrégebb óta lakott települése, I. Argisti Urartu királya kr. e. 782-ben alapította. Jelenleg egymillióan lakják az ezer méteren fekvő várost.
Jereván a Hrazdan folyó mellett fekszik, és a kaukázusi régió egyik legfontosabb ipari, kulturális és tudományos központja. A képen látható Köztársaság tér, a főváros szíve, közepén szökőkúttal, oldalán a külügyminisztériummal és az Örmény Történelmi Múzeummal. A tér kövezete felülről nézve egy örmény szőnyeghez hasonlít.
Szeván-tó Örményország legnagyobb tava, és az egyik legjelentősebb a világ magasan fekvő nagy tavai között, területe kb. 30%-kal nagyobb, mint a Balaton. A tó partján a Hayravank monostort láthatjuk.
A Szeván-tó a Van-tó és Urmia-tó mellett egyike a történelmi Örményország három nagy tavának - ezeket örmény tengereknek is szokták nevezni.
Dilizsan Örményország egyik legfontosabb üdülőhelye, a Dilizsan Nemzeti Parkban található. A hangulatos település hagyományos örmény építészettel rendelkezik, a helyiek gyakran örmény Svájcként vagy Kis-Svájcként emlegetik.
A Dilizsan Nemzeti Park Örményország négy nemzeti parkjának egyike.
Garni városka mellett található az első évszázadban épített ión Mithrász-templom. Több mint másfél évezred háborítatlansága után 1679-ben a templom egy földrengés során súlyosan megsérült, köveit részben elhordta a lakosság. 1966-ban rekonstruálták a megtalált eredeti anyagokkal.
A Geghard kolostor a 10-13. században épült, félig sziklába faragott kolostorkomplexum Örményország Kotajk tartományában. 2000 óta a Világörökség része.
Világörökségi helyszín Zvartnoc palotája és a hozzá tartozó háromemeletes Szent Gergely-templom is, amelyeket a 7. században építettek. A zvartnoci épületegyüttes csak romokban maradt fenn.
Örményország zászlaja.

Ez is érdekelhet:

Minden, ami igazi Afrika: a lélegzetelállító Kenya

Kenya egyrészt mindent visszaad, amit Afrikáról képzelünk, másrészt viszont sokkal több annál. Mesés.

A hét célpontja-sorozat

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tegyél egy futóedzőt a fa alá!

Retrokvíz: felismered, hol készültek ezek a fotók a 80-as években?

Kék és zöld tó is van ebben a kráterben az Azori-szigeteken

További cikkeink a témában