Örményország történelme igencsak zaklatott, a jövője sem betonbiztos, de e pillanatban Jereván és az örmény vidék kiváló turistacélpont!
A Wizz Air néhány napja direkt járatot indított Örményországba, az örmény gazdasági minisztérium turisztikai hivatala pedig arra gondolt, hogy nem ártana, ha minél több magyar turista értesülne róla, hogy Budapestről a légvonalban 2200, közúton 3000 kilométerre lévő Jereván immár átszállás nélkül, nettó három óra alatt elérhető. Szerveztek hát egy utazást magyar újságíróknak és influenszereknek, hogy megmutassák: Örményországba nem csak könnyen el lehet jutni, de érdemes is odamenni. Erre az útra kaptunk meghívást mi is.
Először kicsit megijedtünk, utána lelkesen olvasgattunk arról, hol is van Jereván és mi az, majd felültünk a repülőre, úgy elszálltunk, mint a fecske (amiből egyébként nagyon sok van Örményországban), és úgy jöttünk vissza négy nap után, hogy már azon járt az agyunk, hogyan és mikor megyünk vissza privátban is, hogy megnézzünk egy csomó mindent, amire négy nap alatt nyilván nem volt idő.
Miért menjek oda?
Örményország mai állapotában érdekes, elgondolkodtató, izgalmas és alapvetően biztonságos kulturális-történelmi-gasztró-kalandcélpont az EU-ból érkező turisták számára. A méretben és népességben harmad-Magyarországnyi állam teljes területén 900 méter felett fekszik. Van négyezer méternél magasabb hegycsúcsa, és bár tengerparttal nem, de a Balatonnál kétszer nagyobb felületű tóval azért rendelkezik. Semmi sincs messze a fővárostól, így bár a vidéki mellékutak állapota helyenként rettenetes, egynapos kirándulásokkal, csillagtúrában bérelt autóval, kisbuszos csoporttal vagy helyi buszokkal fel lehet fedezni az országot.
Aki szeret vonatozni, Örményországban nem fog: összesen 845 kilométer a vasúti hálózat.
A klíma nyáron a hazaihoz hasonló, sőt: július elején épp hűvösebb volt, mint itthon. A kaja nem túl komplikált, de jó, a borkultúra gazdag és különleges, az ország és az örmény nép felfoghatatlanul messzire visszanyúló történelme pedig kifogyhatatlan és megunhatatlan forrása a legendáknak, a néha vicces, sokszor tragikus nemzeti sztoriknak, népszokásoknak, vallási különlegességeknek. Előre felkészülni, utólag utánaolvasni a látnivalóknak szórakoztató és hasznos, de akkor jövünk haza a legteljesebb képpel, ha minél több mindent felkészült idegenvezető társaságában sikerül megnézni.
Megesznek, elrabolnak, kiveszik a vesémet, tudok fizetni bankkártyával?
Kezdjük a legfontosabbal: nem esznek meg, nem rabolnak el, nem veszik ki semmidet, és még dramot se kell váltanod: mindig, mindenhol lesz lehetőséged elboldogulni egy bankkártyával vagy akár némi euróval. A lakott vidékeken még stabil mobilnet is van, amit egy pár ezer forintos helyi SIM-mel vagy EU-n kívüli netbővítővel használhatsz. Örményország szuperképessége egyébként, hogy egy helyi pénz, egy dram pont egy forint (jelenleg kb. 95 fillér), tehát sosem kell semmit átszámolni a boltban, a benzinkúton, a piacon; a szám, ami ki van írva, forintban is majdnem stimmel.
Örményország földrajzilag Ázsia része, geopolitikailag azonban Európához tartozik. Történelme rettenetesen viharos, és a közelmúltja, sőt: a jelene sem mentes időnként katonai összeütközésekbe is torkolló politikai konfliktusoktól, de az ország, mint turisztikai célpont abszolút biztonságos és civilizált, sőt: sok szempontból kedvesebb, ártatlanabb és jobb fej hely, mint számos, földrajzilag európaibb vidék.
Ha nem szereted a turistáktól túlzsúfolt helyeket, különösen javaslom, hogy most menj az örményekhez!
A turisztikailag érdekes helyeken még épp csak elkezdődtek az építkezések, bővítések, a látványosságok még testközeliek, nincs minden elkordonozva, lezárva, megtiltva, az emberek körülötted pedig most még mindenhol helyiek, nem másik turisták.
A turistákat érintő bűnözési formák gyakorlatilag nem léteznek, Jereván éjszaka is teljesen biztonságos (bár nem nagyon van olyan, hogy éjszaka: a forró nyári napok után a hűvös éjjelben még egészen későn/korán is zajlik az élet az utcákon). A kártyás fizetéssel a legkisebb vidéki kávézóban se volt probléma, de ATM-et is találni szinte bárhol. Nem is csoda, hiszen a bankautomata örmény találmány!
Ahogy örmény tudós nevéhez kötődik a színes tévé, az orvosi ultrahang, a plasztikai sebészet és még egy csomó dolog feltalálása is. Az örmény családnevek jellegzetessége a -jan végződés: ha valamit egy -jan, -ian vagy -yan talált fel, az valószínűleg az örmény nép büszkesége. A MiG-repülőgépek tervezőpárosának neve megvan? Mikojan-Gurevics?
Építészet: tufák, gránitok, meghökkentő modern házak, barlangtemplomok és szovjet maradványok
A Budapest fele méretű, népességű Jerevánban hangulatosan és meglepően ízlésesen elegyednek egy nagyon érdekes, XX. század eleji tudatos városépítészeti folyamat eredményei, a háború utáni szovjet tagállami múlt betonszörnyei és a legújabb idők épületei. A meghatározó motívum mindig, mindenhol és minden korból a vöröses-feketés vulkáni tufakockákból rakott fal. Ez az a helyi sajátosság, ami miatt sehol sem lehet elintézni az örmény utcaképet azzal, hogy ugyan már, ez pont olyan, mint..., mert sosem pont olyan, sem a villanegyedekben, sem az üdülőfalvakban, sem a városközpontban, sem a templomoknál.
A két legszélsőségesebben érdekes építészeti jellegű dolog, amit láttunk, az a IV. századtól felülről lefelé mélyíteni-építeni kezdett Geghard monostor sziklatemploma, és a mozgólépcsős-vízeséses múlt századi Cascade-komplex, ami egy szabadon látogatható kortárs képzőművészeti magángyűjtemény is egyben. Az építmény lábainál fekvő cuki kis szoborparkban két csodálatos pucér Botero-alkotás is látható, de a kínai Yue Minjun röhögő figurája és a dél-koreai Ji Yong-Ho gumioroszlánja se rossz!
Ahogy a szovjet korszak komor emlékeit Jerevánban lassan körülnövik mindenféle érdekes új házak, azt számos posztszoci városban tanítani kéne. Itt valahogy már sikerült elérni, hogy a szocreál betonmúlt nem is mindig egyértelműen kellemetlen:
Nem sok konkrét név, adat, esemény marad majd meg az idegenvezetésből, de ez normális!
Ez a világ egyik legrégebbi idők óta lakott vidéke, az örmény államiság pedig négyezerötszáz éves. Az első örmény király a hagyomány szerint Noé ükunokája volt és i.e. 2492-ben alapította meg az örmény államot, miután legyőzte Babilon királyát! A ma mindössze hárommillió lakosú, 30 ezer négyzetkilométeres Örményországnak iszonyú hosszú és eseménydús történelme van, ráadásul ennek nagy része a mi kultúrkörünkben kevéssé ismert. Sok történelmi sztori kapcsán csak pislogunk, mert nem igazán tudjuk a mi közoktatásban kapott ismereteinkhez kötni az ottani eseményeket.
Az örmény kereszténység is különleges: úgynevezett apostoli ortodox egyházuk (vezetője a katolikosz) eredettörténetében is és mai működésében, rituáléiban is különbözik a mifelénk elterjedt rendektől, egyházaktól. Az örmény nyelv indoeurópai eredetű, de önálló nyelvcsaládot képez; az örmény beszédet, mondjuk egy hírműsort hallgatva alig-alig tűnnek fel ismerős globális szavak, kifejezések.
Az örmény nyelvnek saját ábécéje is van, 36 régi és 39 jelenlegi karakterrel. A 36 eredeti betűt négy tömbbe rendezve ezeket használják a számok leírásához is. Tehát egyetlen helyi feliratot sem fogsz megérteni – még szerencse, hogy többnyire minden megvan latin átírásban, angolul vagy legalább oroszul is.
A fentiekből egyenesen következik, hogy a nyugati kultúrkörben mozgó magyar illetve közép-európai vendég számára Örményország egy iszonyatosan összetett, nagyon nehezen megfejthető rejtvény kellene, hogy legyen. A feliratokat nem értjük, a beszédből semmi sem ismerős, a templomok szimbólumairól fogalmunk sincs, a múzeumok történelmi figurái nagyrészt idegenek. És ez rettenetesen izgalmas!
Mit fogok ott inni?
Nyilván elsősorban konyakot. Igen, konyakot, nem brandyt: a legenda szerint miután egy 1900-as versenyen az örmény brandy legyőzte az összes francia nevezőt, a zsűri zavarában a legjobb cognac-nak titulálta az italt, a szovjet érdekszférában pedig általánosan konyaknak nevezték a tölgyfahordóban érlelt borpárlatot, francia eredetvédelmi szabályok ide vagy oda.
A leghíresebb örmény márka, az Ararat múzeumának meglátogatása tehát kötelező (és érdekes) program Jerevánban, de van más innivalójuk is. Az étkezés része például a kompót, ami magyar szemmel leginkább egy üveg kancsóba borított gyümölcsbefőttnek tűnik, vízzel felhígítva. Ittunk epreset, cseresznyéset, somosat és homoktöviseset is, és ha a forró nyári napokon a tömény cukros lé talán nem a legkomfortosabb dolog, élménynek mindenképpen érdekes jól bekompótozni az ebéd vagy a vacsora mellé.
A borkultúrába épp csak belekóstoltunk; a 98,5%-ban keresztény, Noéra visszavezetett családfájú, fennsíkokból és hegyekből álló Örményországban nehéz hibázni, ha csak úgy egy valamilyen, akármilyen helyi bort kóstolna meg az ember. A sörkínálat sokkal kevésbé látványos. Van a minőséginek számító, éttermi kínálatban jellemző kis üveges Aleksandrapol, a még kisebb üvegben (is) kapható, közterületeken reklámozott Gyumri és néhány fantáziátlanabb, ízetlenebb tömegsör. A sörforradalom azért már eljutott Örményországig: a hotelünk bárjában elképesztően jó csapolt craft búzasörrel kísértük végig az angol-hollandot.
Mit fogok enni?
Ha drága étterembe mész, nyáron, akkor salátákat fogsz enni, a lavash nevű tortillaszerű kenyeret mindenféle kencékkel, padlizsánból készült nagyon finom dolgokat, kellemes ízű darálthús-alapú cuccokat, mócsingos sült húsokat, fantáziátlanul elkésztett kecsegét, szőlőlevélbe töltött dolgokat és sok-sok bulgurt. Néha egy kis gombás dolgot esetleg. Desszertnek pedig vagy meglepő dolgokat kapsz, ahol semmi sem az, aminek gondolod, vagy száraz, jellegtelen süteményeket, amiket szíved szerint belemártogatnál a kompótba, hogy legyen valami íze. Készülj fel rá, hogy minden, ami nem édes, meg lesz hengergetve korianderben, és ne lepjen meg, ha gránátalma-repeszek lesznek az ételek mellett.
Mi most csak ilyen fancy helyeken ettünk. Nem volt rossz vagy a magyar ízlésnek elfogadhatatlan semmi – nem láttunk se birkaszemet, se kumiszt, semmi ilyesmit. Mindenhol jóllaktunk, a megosztozós jellegűen tálalt cuccok között mindenki megtalálta a maga kedvencét.
Ennek ellenére nem a gasztroélmény az, amiért visszamennék Örményországba, vagy ha igen, akkor pont nem ezek miatt az éttermi kaják miatt, hanem hogy azt is kipróbáljam, milyen az utcai kebab, az utcai krumpli, az utcai pálcikára szúrt sült kukorica.
Ami igazán jó volt, az a friss cucc: saláták, zöldségek, gyümölcsök. Örményország kis, kontinentális ország, ha nem is zárt határokkal, de erősen korlátozott napicikk-kereskedelmi lehetőségekkel. Rá vannak szorulva, hogy minél több mindent megtermeljenek otthon, és úgy tűnt, ebben az önellátási törekvésben egyelőre nem mondtak le a változatosságról sem a tömegtermelés kedvéért.
Az alapértelmezett kávé a zaccos örmény kávé; ha szeretnél igazán megvető, ellenséges pillantásokat kapni, kérd török kávéként. Szokatlan, első hallásra talán rémisztő, de nekem a nyári melegben bevált, minden étteremben elérhető helyi specialitás az Iced Americano, ami egy laza, híg kávé sok jégkockával, nagy pohárban – egy kis kancsó mézzel, ha édesítenéd. A cappuccinóval, lattéval mindig izgalmas kaland megpróbálkozni; csak a Jóisten tudja, mikor mi lesz majd a bögrédben, poharadban.
Mennyire drága?
Örményországban mozogni, kirándulni, múzeumot nézni, enni-inni nem nagyon sokkal, de határozottan olcsóbban lehet, mint amihez Közép-Európában szokva vagyunk. Jereván egyértelműen olcsóbb, mint Budapest, és bár vannak kimondottan drága helyek, elszállt árazású turistalerabló árlapokat sehol sem láttam.
Az oda-vissza repülés ára ugyanolyan dinamikus, mint ahogy ezt általában megszokhattuk a légitársaságoknál, de amikor ezt a cikket írva hasraütéses alapon ránéztem egy pár héttel későbbre kalkulált ajánlatra, huszon-párezer forintért találtam oda-vissza utat a Wizz Airnél. Egy Suzuki Swift méretű kiskocsi bérlése a nagy cégeknél 4-5 napra kb. 60-70 ezer forint, egy kóla vagy egy sör valahol a határban 350-500, egy pohár sokkal érdekesebb frissen facsart gránátalmalé az utcai árusnál 300 forint. A szállás hostelekben, hálóteremben már-már hihetetlenül olcsó is lehet, de a szállodai kétágyas szobák kínálata is tízezer forint alatt kezdődik éjszakánként. 15 ezerért már bőven úszómedencés, 3-4 csillagos kétágyas hotelszobák között lehet válogatni.
A kommunizmus kísértete kék-fehér és iszonyú cuki!
Az örmény utca- és tájkép alavető meghatározója a rettenetesen sok, többnyire kék-fehér ZIL teherautó. A mokány, kedvesen gömbölyded szovjet csoda billencs, nyergesvontató, daru és minden formában megtalálható az utakon. A legtöbb példány gyönyörű, gurgulázó benzines motorhangja ne tévesszen meg senkit: a hatliteres V8-asokat mind átalakították a kint nagyon olcsó, a 480-510 forint körül kapható benzinnel és gázolajal szemben literenként alig 170-180 forintba kerülő LPG-re.
UAZ, Volga, Lada, Kamaz is akad bőven a forgalomban, de az autópark nagy része már inkább európai, kínai, japán és amerikai autók egyvelege. A társadalmi olló Örményországban mintha még szélesebbre lenne nyitva, mint itthon; sok a Maybach, Bentley, Rolls, Ferrari, de sok az épphogy csak mozgásképes állapotban tartott, ütött-kopott Volga is. (Az örmény forgalomról, a közlekedés helyi sajátosságairól hamarosan tematikus beszámolóval jelentkezünk, tekintve, hogy e sorok írója még turistáskodás közben is elsősorban és mindenekfelett monomániás, szemellenzős autóbuzi.)
Mit nézzek meg, ha ott vagyok?
Jerevánban csak úgy sétálgatni, parkokban üldögélni, a folyamatosan változó építészetet bámulni, kis helyeken enni-inni, a Köztársaság tér naplemente utáni forgatagába beolvadni, a medencében fekvő városra a peremvidék valamelyik érdekes látnivalójától visszanézni remek móka, csak ezzel el lehet lenni akár két-három napig is.
Ha már túl jó a kedvünk, érdemes meglátogatni az örmény genocídium emlékművét; az 1915-16-ban lezajlott népirtás emlékére épített Cicernakaberd örökmécsese mellett álldogálni megrendítő még turistaként is.
Ha Jerevánt kezdjük unni, benevezhetünk egy kisbuszos túrára valamelyik út szélén parkoló mobil utazási irodában:
Mehetünk öregebbnél öregebb templomokat nézni, amik cseppet sem unalmasak, mert Örményország nem úgy keresztény, mint mások. Az itteni vallás egy speciális ág, az apostoli ortodox. Az egyházfő se nem pápa, se nem pátriárka, hanem a katolikosz. Még a keresztek is különlegesek, az oltárok mindig kelet felé vannak tájolva, a látogatók hátrálva mennek ki a templomból, és ha van az ezerévesnél is öregebb templom mellett egy modern temető, menjünk be egy sétára oda is!
A Dilijan nevű üdülőkörzet népszerű túracélpont, de minket itt inkább komikus, mint emlékezetes kalandok vártak. Megtudtuk, hogy az örmény tíz perc igazából félóra. Az első tíz perc útszéli várakozás után megérkezett értünk egy ütött-kopott terepjáró, hogy további tíz perc alatt felvigyen minket egy gyönyörű hegyoldalba lovagolni. Itt töredékes orosz nyelvi emlékeket felhasználva megbeszéltük, hogy egy óra lovaglás elég lesz, és hát elég is volt, bármilyen szép erdőkben, patakokban döcögtünk is a kis hegyi lovakon. Utána újabb tíz perc telt el, mire visszajött értünk az autó, és még tíz perc volt, míg leértünk az úthoz. Ezután már csak tíz percet kellett várni, amit egy kisbolt sörkínálata tett szórakoztatóbbá, amíg megérkeztek a többiek. A csapat másik fele ugyanis terepjárós túrára ment; az ő fejük leégett a lehajtott ponyvájú parancsnoki UAZ-okban, viszont legalább látták leesni a lóról idegenvezetőnket, aki egy rögtönzött lovasbemutatóval próbálkozott fenn a hegyen a kedvükért.
Szép és meglepően óriási a Szeván-tó, érdekes a népi kenyérsütés a földbe ásott gödrökben, szinte primer felfedezői élményt nyújt az alig 2-3%-ban feltárt Areni–1 barlang, ahol máris megtalálták a világ legöregebb borászatát (több mint hatezer éves agyag edényzettel!). Kötelező program az Ararát megtekintése a lehető legközelebbről, szinte karnyújtásnyiról a közeli monostorból, ahol még idegenként is átérezhetjük, mekkora tragédia egy hülye hatalmi gesztus miatt egy pillanat alatt elveszíteni a nemzeti összetartozás, történelem, kultúra legfontosabb jelképét is jelentő hatalmas hegyet. (Magyarként persze ez nekünk talán kicsit könnyebben megy, mint másoknak.)
Egy világvégi kistermelő oázis-kertészetében finom borokat kóstolni is jó volt, pláne, hogy közben megérkezett a szomszédos asztalhoz Los Angelesből egy örmény nagycsalád, akik esküvőre jöttek haza. Így saját tapasztalattá vált az az addig csak száraz információként hallott adat, hogy több örmény él diaszpórában, mint az anyaországban; az amerikai, a francia és az orosz szórvány a legjelentősebb.
De amúgy mindegy is, hová megyünk. Örményország és a mi gondolkodásunk, életünk, kultúránk olyan érdekesen van minden értelemben egyszerre közel és távol egymáshoz illetve egymástól, hogy akármerre is indul az ember, biztosan nem fog se félni, se unatkozni!
Ez is érdekelhet: