A Rjugjong Hotelt a világ legfélelmetesebb épületei közé is beválasztották, nem véletlenül.

Rakéta alakú, és 105 emeletes – mi kell még egy luxushotelhez Észak-Koreában? Például az, hogy befejezzék, ez azonban még nem sikerült az építkezés 1987-es megkezdése óta. A legenda szerint egyébként az indokolta a phenjani hotel létét, hogy Dél-Koreában felhúztak egy 102 emeletest, amit azonnal túl kellett szárnyalni.

Az azonnalt bukták, aztán a 2012-es céldátumot – Kim Ir Szen századik születésnapjának dátumát – is, elegendő pénz híján, áramkimaradások közepette nehéz a feladat, 1992-től 2008-ig teljesen le is álltak vele. Bontani is drága lenne, arról nem beszélve, micsoda presztízsveszteséget okozna. Talán a szupererejű Kim Dzsongunnak kellene odamennie a lakkcipőjében, kisütne a nap, a falba bekúsznának a kábelek, utána bevakolódnának, és a mosolygó londinerek már várnák is az észak-koreai luxusra vágyó vendégeket.

Visítani fogsz, ha megtudod, az észak-koreai diktátornak milyen szuperereje van

Sok cifra dolgot olvastunk már Kim Dzsongunról, de ez talán mindent visz.

Erre viszont még nem volt ideje, ellentétben Jaka Parkerrel, akinek köszönhetünk már néhány érdekes videót az elzárt diktatúrából.

Ilyen az észak-koreai street food

Phenjanban egymást érik az utcai büfék.

 

Ezen a videón bringával indult útnak a félkész hotelhez, így azt is láthattuk, nemcsak az épület belsejével, hanem a környezetével is lenne még meló.

Ez is érdekelhet:

Észak-Korea fővárosában díszkivilágítás is van, tényleg

Azt nem tudjuk, mennyire gyakran kapcsolják be az energiahiánytól és áramszünetektől szenvedő Phenjanban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés