Vajon hogyan éltek az emberek egy 1936-ban készült tengeralattjárón? A pici ágyakat, szűk tereket, a komplikált vécét elnézve alighanem rém kényelmetlenül.

Idei családi nyaralásunk, Ráczék balti túrájának egyik legcsillogóbb fénypontja egy ugyancsak sötét hangár gyomrában tett látogatás volt. A több kiállítótérrel, épülettel is rendelkező Észt Tengerészeti Múzeum legnagyobb tárlatát a tallinni kikötőben található egykori hidroplánhangárban rendezte be. A látogatók előtt 2012-ben megnyitott Lennusadam csarnok bejárása és a kikötőben lehorgonyzott múzeumhajók megbámulása nyomatékosan ajánlott program mindenkinek, aki már úgyis ott van a Baltikum északi csücskében!

A hangárépület a szovjet idők alatt lepusztult, az újjáépítés 2010-ben kezdődött
Elképesztőek a belső terek, az egykori hidroplánhangár inkább tűnik székesegyháznak, ha felnézünk a mennyezetre
Az információkat változatos formákban kapják a látogatók. Az épület adatait például a lépcsőfokokra írták
A Lembit tengeralattjáró egykori belső életét a hajó oldalára vetítik
Az első világháborús hidroplán csak replika, az eredetileg itt állomásozó gépek közül egy sem maradt fenn

A hatalmas, 1916–17-ben épült, 2010-ben újjáépített hangárban az észt tengerjárás történelmének számos fejezetével kapcsolatban találunk kisebb-nagyobb kollekciókat. Nem véletlenül írtam tengerjárást hajózás helyett: egyebek mellett a Balti-tenger partvidékén népszerű jégvitorlázás világában is mélyen elmerülhetnek a látogatók.

És elmerülhetünk az Észt Haditengerészet által rendelt, Angliában épült, 1936-ban vízre bocsátott Lembit tengeralattjáróban is.

Maga a tengeralattjáró többé már nem merül, de amíg 2011-ben ki nem emelték, az 1979 után már múzeumhajóként működtetett Lembit volt a világ legöregebb, még vízen lévő tengeralattjárója. Így, a hangárban kiállítva viszont ennek a hajónak megvan az az előnye, hogy teljesen körbe lehet járni. Sétálni lehet rajta is, benne is és alatta is, ami más tengeralattjárókra nem igazán jellemző dolog.

A Lembit úgy lebeg a hangárban, ahogy egykor a tengerben lebegett
60 méter hosszú, 7,5 méter széles, 3,6 méter magas a hajótest. Teljes vízkiszorítása 853 tonna
A torpedók vetőcsövei az orrban
Ezeken a keskeny, rövid ágyakon kellett volna pihenniük a Lembit matrózainak
A vécézés sem volt egyszerű, hét technológiai lépést kellett gondosan betartani, ha a legénység azt akarta, hogy biztosan ne befelé folyjanak a dolgok a végén

A mai tengeralattjárók biztosan tágasabb, kényelmesebb és biztonságosabb hajók. Ha arra gondolok, hogy ez a 86 éves masina egykor harminckettő, sőt: a szovjet időkben harmincnyolc emberrel a gyomrában merült le akár 120 méteres mélységbe, kicsit kiráz a hideg. Még az a legfeljebb egy-két tucat látogató is folyton egymás útjába kerül, aki ma ereszkedik le a szűk lépcsőn, a mindenhonnan kiálló kallantyúk, csapok, rudak pedig még a stabilan kiállított hajón is hajlamosak belenyomakodni néha az ember testébe. Alighanem szerencsés dolog volt csupán kék-zöld foltokkal megúszni a puszta közlekedést is a hajón a hullámzó tengeren; nem kell ahhoz csata, hogy egy ilyen tengeralattjárón sérülést szerezzen valaki.

A matrózok ágyai a falról lógó keskeny matracok, a kapitány kabinja viszont bordó plüss és sötét nemesfa borítású luxuslakosztály. A hajó parancsnokának még zuhanykabin is jutott a kezdeti időkben, de később ezt a helyiséget átalakították rádiószobává. A szépen preparált múzeumhajón jól látszanak a technikai részletek is. A két darab 600 lóerős dízelmotor és a szintén két darab, 400-400 lóerős villanymotor működése könnyen áttekinthető. Nem egyszerű viszont megérteni a temérdek szelep, csap, tekerentyű szerepét a Lembit működésében.

A hathengeres dízelmotor mögött a villanymotor is látható, hajócsavaronként egy-egy van mindkettőből. A felszínen 25, a víz alatt 15,7 km/h volt a hajó csúcssebessége
Hajókonyha
A periszkópot meg lehet fogni, bele lehet nézni, imádják a gyerekek
Nem lehetett rövid folyamat a kiképzés a hajó kezelésére
Korabeli relikviák: kép a barátnőről, egy doboz cigi az unalmas órákra

Megrendítő időszakos kiállítást rendeztek be a múzeumban a nyugati irodalomban ritkán említett Jumindai Aknacsata, más néven Orosz Dunkerque vagy Tallinn szovjet evakuálása néven ismert második világháborús tragédiáról. 1941 augusztusában a szovjet megszállás alatt álló Tallinnt elérték a német csapatok, a német és finn hadsereg pedig részint elaknásította a Juminda félsziget környékén a partvidéki vizeket, részint pedig parti lövegekkel ágyúzta, hajókról torpedózta és repülőkről lőtte az észt fővárosból távozni próbáló szovjet hajókonvojokat. Becslések szerint 28 ezer embert sikerült átjuttatni a tengeri poklon, miközben több mint tizenkétezren haltak meg az evakuációban.

A nyomasztó, sötét kiállításnak a fekete paravánlabirintusban itt-ott felbukkanó korabeli aknákkal, a képernyőkön szörnyű archív felvételekkel, túlélők beszámolóival szörnyű időszerűséget ad az a helyzet, ami nyolc évtizeddel később újra kialakult Európában.

A gonosz aknák mintha a vízben lebegnének
Egy mai tengeri lebegő mentőtutajt is meg lehet nézni, ki lehet próbálni a múzeumban
Aki akar, tengerészeti egyenruhában szelfizhet a Lembit mellett
Az észt hajózás legrégebbi történelmi emlékeire felülről is, alulról is rácsodálkozhatunk
Régi jégvitorlás: ennek a nálunk nem túl gyakran űzhető sportnak az észteknél komoly kultúrája, hagyománya van

A múzeum kialakítása nagyon látványos, a kapcsolódó szolgáltatások minősége is kiváló. A parkolással viszont lehet egy kis gond. A kikötői parkoló használatához szükséges mobilapp csak észt rendszámot lett volna hajlandó elfogadni a regisztrációhoz, de sebaj: a közelben normál városi parkolóhelyek is akadnak bőven. Az egyetlen dolog, ami nem tetszett, hogy a múzeumban mindenhol túl sötét van. Közelről persze jól látszik minden és az interaktív magyarázó képernyők is jól láthatók a félhomályban, de

a fotózás komoly kihívásokat jelent, és az egész látogatást áthatja a Sötét Oldal baljós közelsége. Persze nem kizárt, hogy ez szándékos, hiszen a temérdek hadtörténeti emlékhez, szörnyű csaták, tragédiák bemutatásához passzol a sötét,

illetve a sok ágyú, harcjármű, akna, emberek hatékony gyilkolására fejlesztett eszköz között nyugodtan tekinthetjük a fény hiányát a háború mai időkben újra a kontinensünkre vetülő nyomasztó árnyékának is.

A Lennusadam nyitvatartásáról, jegyárairól, kiállításairól a múzeum jól felépített, gazdag információtartalmú weboldalán lehet tájékozódni. A galériában egész csomó, az én képeimnél jobban bevilágított, részletesebb fotót is talál, aki még nézelődne egy kicsit.

Ha inkább az autós múzeumok érdekelnek, olyanból is találsz egy nem akármilyet a Baltikumban:

Brezsnyev összetört Rolls-Royce-a, Sztálin páncélautója, ZIL versenyautó: ha Rigában jársz, ne hagyd ki az autómúzeumot!

Nem mondom, hogy csak az autómúzeum kedvéért megéri elutazni Rigába, Budapesttől 1500 kilométerre, de ha már ott vagy, mindenképp nézd meg!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az ember még a gepárdot is le tudja győzni futásban

Öt lenyűgöző természeti csoda a Bahamákról

12 nap, rengeteg leszállás: a világ első hosszú távú repülőjárata kalandosan jutott el Amszterdamból Jakartába

További cikkeink a témában