A kínai hatóságok egy hónapja ígérték be, hogy drámaian lecsökkentik a negyvenezer főnek otthont adó kolostor és buddhista akadémia méretét. Elkezdték.

A Larung Gar buddhista akadémia az egykori Tibet területén fekszik, ma Kína része. Nem kevesebb, mint 40 ezer buddhista szerzetesnek és szerzetesnőnek ad otthont.

Olyan, mintha egy hatalmas méhkaptár terülne el a Larung Gar-völgyben, Sertarban, amely ötszáz kilométerre fekszik a tartományi székhelynek számító Chengdutól.

A 40 ezer lakossal nagyobb olyan magyar városoknál, mint Szekszárd, Mosonmagyaróvár, Pápa vagy Baja.

A szerzeteseket koruk, és nemük alapján helyezik el az apró, két-három szobás házakban. A női és férfi szerzetesek egymástól elválasztva élnek, a házakat egy kanyargós út választja el.

A lakások két-három helyiségből állnak, egyikben sincs fürdőszoba, mosdó vagy fűtés.

Mivel elég messze fekszik a nemzetközi repülőtérrel is rendelkező Chendutól, nem sokan járnak errefelé, pedig a helyiek tárt karokkal várnak mindenkit.

Ennek az anyagnak a készítője, Wanson Luk például húsz órát autózott elég vacak utakon, hogy eljusson ide.

A tévék be vannak tiltva, de mobiltelefonja szinte minden szerzetesnek van. Wanson Luk szerint a használt iPhone 4S-ek a legmenőbbek.

Évszázadokig a tibeti főváros, Lhásza meletti három kolostor, a Ganden, a Sera és a Drepung volt a legnagyobb Tibetben, de ezek a kulturális forradalom alatt a hatvanas években rengeteg kárt szenvedtek, illetve napjainkban is üresen állnak, vagy alig van bennük szerzetes.

Egész Ázsiából érkeznek, hogy a tibeti buddhizmust tanulmányozzák: Hongkongból, Tajvanról, Szingapúrból és még Malájziából is.

Az 1980-ban alapított Larung Gar buddhista akadémia az elmúlt harmincöt évben a világ legnagyobb buddhista központjává nőtte ki magát.

És ezt kezdték el lerombolni a mai napon.

Gratulálunk, kínai hatóságok.

(Fotó: Wanson Luk)

És ezt olvastad már?
Ezért ne egyél soha repülőn perecet
Utálsz szerelőt hívni? Akkor ez a cikk neked szól!