Kicsit nagy a túljelentkezés, mivel összesen 12 ember fog erre jogot kapni.

A parkfenntartó azzal magyarázta a felhívást, hogy a bölénycsordák olyan népesek lettek, hogy az már környezeti károkat okoz a természetvédelmi területen.

A bölények kilövését nem vadászatként hirdették meg, mivel az amerikai nemzeti parkokban tilos a vadászat. A felhívást egyes szakértők azért bírálták, mivel szerintük ez veszélyes precedenst teremthet.

A jelentkezés hétfőn kezdődött és 48 órával később zárult. Ez alatt az idő alatt 45 ezer jelentkező vállalkozott a feladatra. A tájékoztatás szerint első körben 25 jelentkezőt választanak ki, majd a rátermettségük felmérése után 12 vállalkozót bíznak meg vele, hogy lőjenek ki bölényeket a park North Rim elnevezésű részén.

Az önkéntesek nem vihetnek magukkal segítőtársakat. Egy bölény mintegy 900 kilogrammot nyom, de a kilőtt állat húsából csak annyit vihet magával a vadász, amit motorizált szállítóeszköz vagy málhásállat nélkül képes. Pedig a terepviszonyok sem könnyűek: sziklás, néha havas terepen kell haladni, akár 2440 méteres szintkülönbség emelkedéssel kell megbirkózni.

A régióban azért vált szükségessé a bölények ritkítása, mert számuk az elmúlt években 600 példányra nőtt. A parkszolgálat szerint 200 példányra kellene leszorítani a bölények számát a North Rim területén az amerikai őslakosok régészeti lelőhelyeinek letaposásának elkerülése, a talajerózió és a vízszennyezés csökkentése érdekében.

A 19. század végére alig 400 példány maradt meg a korábban az országot benépesítő, 30-60 millió példányra becsült bölénypopulációból. Környezetvédők szerint nincs rá bizonyíték, hogy a Grand Canyon térségében eredetileg is éltek volna bölények.

BBC/MTI; kiemelt kép: Getty Images

Ez is érdekelhet:

54 kilós vörös szörnyeteget emelt ki egy horgász a Balatonból

Az egyik pillanatban azt hitte, nem akadt semmi, a másikban már ruhástól kellett a vízbe rontania.

És ezt olvastad már?
Tíz teljesen érthetetlen karácsonyi tradíció, amikhez képest a magyar karácsony tök unalmas