Minden beutazási korlátozást törölnek az Egyesült Királyságban.

Pénteken, magyar idő szerint hajnali öttől minden utazási korlátozás megszűnik Nagy-Britanniában, amit a koronavírus-járvány miatt vezettek be. Nem kell tehát tesztet végezni, sem űrlapot kitölteni – derült ki Grant Shapps brit közlekedési miniszter Tweetjéből.

Ha a tavaszi szünetben meglátogatnád a haverokat odakint, akkor végre sokkal egyszerűbb dolgod lesz, pláne mert még azoknak sem kell tesztelniük, akiknek nincs teljes körű oltásuk a koronavírus ellen. És persze Anglián kívül Skóciába, Walesbe és Észak-Írországba is szabadon utazhatsz.

A teljes körű oltás

Ez alatt a brit kormány két oltást értett vagy egyet az egykomponensű Janssenből, ráadásul a Szputnyikot nem ismerte el, ami sok magyarnak körülményessé tette az utazást. Most viszont ennek szerencsére vége.

A brit kormány célja most a vírussal való együttélés az egyéni szabadságjogok korlátozása nélkül. Ehhez kellett egy sikeres oltási kampány: a britek 86 százaléka kapott eddig két oltási dózist, és 67 százaléknak már a harmadik is megvan – ez együtt több mint 140 millió adagot jelent.

Az új intézkedés nyomán szállodai férőhelyek is felszabadulnak – egy részüket még fenntartották karanténnak, de a gyakorlatban az utóbbi hónapokban nem alkalmazták ezt.

(Fotó: Alexander London / Unsplash)

Ez is érdekelhet:

Tavaly olyan kevés autót gyártottak Nagy-Britanniában, mint utoljára 1956-ban

65 éve nem készült ilyen kevés brit autó. Bezárt a Honda-gyár, nem jöttek a chipek a hajókon, a hajók se jöttek. A luxusmárkák viszont köszönik, jól vannak.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Európa legkülönlegesebb karácsonyi vásárai

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés