Bezárt a swindoni Honda-gyár, nem jöttek a chipek a hajókon, a hajók se jöttek. A luxusmárkák azért köszönik, remekül vannak.

A brit autóipari és -kereskedelmi szakmai szövetség jelentése szerint a helyi autógyártásnak 2021-ben sikerült még az első pandémiás évnek is alászaladnia teljesítményben. Tavaly mindösszesen 850 575 autó készült a szigetországban, 6,7%-kal kevesebb, mint '20-ban és egyharmadával kevesebb, mint 2019-ben.  Utoljára 65 éve, 1956-ban készült ilyen kevés autó brit földön.

A bezuhanás oka elsősorban a chiphiány, de a pandémia kezelésére hozott korlátozások miatt fellépett munkaerő-gondok is hozzájárultak a rossz eredményekhez. Az se sokat javított a statisztikákon, hogy a Honda eladta swindoni gyárát és beszüntette a termelést az országban.

Az iparági szakértők nem számítottak ilyen látványosan rossz számokra, hiszen az autóipari szektor az elmúlt évben 4,9 milliárd font értékű beruházással kapcsolatban tett bejelentéseket, elsősorban az elektromos mobilitási tranzícióval kapcsolatban. Ugyanakkor a Brexit miatt bekövetkezett káosz és a legfőbb külpiacon, a tavalyi brit gyártás 55%-át felvevő EU-ban fellépő új adminisztrációs és adózási terhek megint csak nem segítették az autós szektort.

Nem mindenki szomorú azért a brit autógyártásban. A válság nyertesei itt is a szuperprémium márkák voltak. A Bentley 14 659 rekordeladással 31%-os növekedést ért el tavaly 2020-hoz képest. A Rolls-Royce szintén rekordról számolt be: a márka 117 éve alatt sosem adott el egy évben annyi kocsit, mint tavaly: 5586 darabot, másfélszer annyit, (!) mint 2020-ban. Ezek a számok persze eltörpülnek a kevésbé exkluzív brandek számai mellett.

Ha a Hondát nem számítjuk, 2021 nagy brit vesztese a Nissan volt, 16,7%-os visszaeséssel, de így is 205 ezer autó legyártásával tavaly. A Jaguar–Land Rover 9,6%-os csökkentést könyvelt el gyártási darabszámban, de 220 ezer autóval még mindig a JLR a legnagyobb brit gyártó.

Az autóipari szövetség lát ugyan lehetőséget arra, hogy a brit autógyártás az elektromos mobilitási változásokat meglovagolva újra elérje a pandémia előtti szintet, de ehhez mindenképpen új gyártók, illetve új gyártókapacitások megjelenését vélik szükségesnek Nagy-Britanniában.

Szóval a Bentley azért köszöni, jól van:

A Bentley nyolc év alatt akarja elérni a teljes villamosítást és karbonsemlegességet

A 102 éves Bentley sajtótájékoztatóján megtudtuk, hogy a cég ballag tovább a magának kijelölt úton: 2025-re jön az első villany-Bentley, 2030-ra pedig már mind az lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

Felnőttméretű játékautót alkotott a Toyota

Nem az a meglepő, ki vezeti az F1-es kereseti listát, hanem az összeg, amit kap

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés