Krakkóról mindig is tudtuk, hogy jó hely lehet, most viszont testközelből is meggyőződtünk erről. A szlovák-lengyel határtól röpke száz kilométerre lévő város oda-vissza megjárható egy tankkal – erről majd még írunk hosszabban –, nagyjából kétszer 6-7 óra alatt. Megéri autóval menni, mert látunk egy szép darabot a lengyel vidékből, ami meglepően rendezett, tiszta: gondosan nyírt gyep fut takaros házak közt, kimondottan jó érzés végignézni rajtuk. Mondjuk lehetne picit rövidebb az út, illetve akinek sok, vehet lengyel matricát.

Hanem aztán megérkezünk Krakkóba, amitől sokat várunk már az ismerősök, netes források és útikönyvek lelkesítő beszámolói alapján, de a város ezt is felülmúlja.

Krakkó nem egyszerűen csak szép, rogyásig tele látnivalóval, de elkerülte a tipikus európai csapdát is, vagyis bár tele van múzeummal, nem vált önmaga múzeumává: eleven, fiatalos, dinamikus, épülő-terjeszkedő város.

Tudatosan épít a fiatalokra: 2006-ban még mintegy tízezer külföldi egyetemista tanult Krakkóban, mára már több mint kétszázezer, akik közül jó eséllyel sokan döntenek úgy, hogy az egyetem befejezése után sem mennek innen sehová. Merthogy a város szintén tudatosan teremt lehetőségeket a tech- és a szolgáltatószektor cégeinek, ami remekül kiegészíti az alapadottságokat, a rengeteg klubot, dzsesszbárokat, éttermet, szórakozóhelyeket, egy valóban lenyűgöző belvárost, és pöpec új városrészeket, lakótömböket és irodákat.

Nyilván nem fogunk tételesen templomokat, meg látnivalókat sorolni, arra ott a net, helyette van az alapélmény, hogy Krakkót semmivel sem érezzük szegényebbnek, mint bármely nyugat-európai várost, hogy nagyon kényelmesen elnavigálhatunk bárhol, hogy a helyiek jól beszélnek angolul és segítőkészek, kevésbé sietnek az emberek, mint Pesten, úgy általában van egy kellemes érzés a levegőben: itt vagyunk egy kellemes-izgalmas helyen, hát miért kellene aggódnunk?

A sok látnivaló némelyikét külön cikkben dolgozzuk majd fel, itt viszont kiemelünk hármat, amelyek együtt átfogó képet adnak a városról, de külön-külön is érdemes felkeresni őket:

Krakkó Underground a munkacím, mert három, egyaránt a földfelszín alatt lévő hely következik.

Elsőként a Krakkó főtere alatt lévő Rynek Underground kiállítás, a munkacím névadója, aztán a wieliczkai sóbánya, amit simán nevezhetünk once in a lifetime élménynek, végül a MOCAK múzeum, ami a híres egykori Schindler-gyár egyik épületében található.

Tökéletes rajthely

A túráink kiindulópontja az ibis Styles Krakow Centrum volt, ahonnan egy jóleső séta a belváros és annak minden látnivalója, ahol le lehetett parkolni az autót (Krakkóban ez nagyon nagy szó!), és ahonnan a 14 kilométerre található wieliczkai sóbányákhoz sem kellett átvergődnünk a komplett városon.

A szállás hozta a franchise védjegyeit: fiatalos, laza, kényelmes és játékos, minden megvan, amire tényleg szükséged van, pluszban még tortával fogadtak, majd csak odatévedt lassan a szemem a mellette lévő morze-kódra, aminek segítségével megfejthettem a falon dekorként megjelenő üzenetet.

Jóféle reggelit adtak, annak meg kimondottan örültem, hogy nincs túlgondolva az egész: nem feltétlenül a rafináltan összekötött villanykapcsolók kisilabizálásával akar az ember foglalkozni a szálláson, meg egyébként is felesleges lenne itt mindenféle túlgondolás, ne akarjon már Krakkóval versenyezni egy hotel. Szóval itt pontosan az van, és annyi, amire szükséged van: meleg, wifi, zuhany, étel-ital egész nap, minden stílusosan és gördülékenyen. Szóval egy biztos bázis, ahonnan jó elindulni, és ahová jó visszatérni.

Rynek Underground

Először is felkerestük Európa legnagyobb, 200x200 méteres középkori főterét, a Rynek Głównyt, és annak közepén a város egyik jelképét, az egykori gazdagságát biztosító posztócsarnokot. A 14. századi árkádos épület mellett a tér sűrűn be volt építve elsősorban szatócsboltokkal, ezeket azonban 1820-ban lebontották. Mindig is sejtették az alatta lévő értékeket, folyamatosan voltak feltárások is, de csak a második világháború után váltak egyre intenzívebbé a munkálatok. Végül 2010 végén megnyitott a Rynek Underground:

négy méterrel a felszín alatt szinte egy középkori várost láthatunk hatalmas, négyezer négyzetméteres területen.

Filmvetítések, lapozható krónikák mutatják be a korabeli életet, láthatjuk a kovácsok házait, a suszterek készítette cipőket, játékokat a dobókockától a kis lovakig, rengeteg ékszert, szerszámot, ruhákat, és persze barangolhatunk a középkori falak, alagutak, vízvezetékrendszer-maradványok között. Teljesen saját világ, mégis vérbeli Krakkó, ami nem csak a történelem megszállotjait veszi le a lábáról.

Wieliczka, sóbánya

Az utazás mélypontja, de csak geológiai értelemben, egyébként életre szóló élmény. Csak hogy belegondoljunk a wieliczkai sóbánya dimenzióiba: a Széll Kálmán térnél 38 méterrel vagyunk a felszín alatt, az a budapesti metróhálózat legmélyebb pontja – ehhez képest

Lengyelország legrégebbi sóbányájában 135 méterrel a felszín alatt sétálgatnak a turisták, összesen 3,5 kilométert. De a bánya legnagyobb része zárva van a látogatók elől, a legmélyebb pont pedig 327 méter.

Vétek kihagyni, ha Krakkóban jársz, de szánj rá egy fél napot a programra: durván fél óra kimenni Wieliczkába, ott a jegyvétel+sorbanállás procedúra sem egyszerű, és ha elővételben veszel, akkor is ott kell lenned fél órával a tervezett indulás előtt. Maga a túra durván két és fél-három óra, attól függően, hogy meddig maradsz a túravezetés vége után.

A sóbánya történetéről könyvet lehetne írni – ami azt illeti, írtak is, nem is egyet –, de a lényeg, hogy már az 1200-as évek második felében elkezdődött a sóbányászat: a hús tartósítása mellett puskapor készítéséhez és fizetőeszköznek is használták a sót, a posztó mellett ez tette Krakkót a Lengyel Királyság leggazdagabb városává. Ötszáz éven át prosperált a bánya, a tárnák hossza a folyosókkal, tavakkal, termekkel együtt meghaladta 300 km-t.

Fénykorában, a 16.-17. században kétezer ember dolgozott a bányában, és mintegy hatvan ló is, több mint 30 ezer tonna sót termeltek ki évente.

Sóbányában dolgozni kiváltságot jelentett: kevésbé volt veszélyes, mint a szénbányák, a munkásokat alaposan megfizették, a sóbányászhoz menni feleségül stabil egzisztenciát jelentett.

Aztán később a só ára csökkent, egyszerűen nem volt kifizetődő sót termelni, de a wieliczkai bánya ma is bőven aktív: a turizmus mellett szanatóriumot is működtetnek, ahol a nátriumban, kalciumban és magnéziumban gazdag levegőn gyógytornáztatják, énekeltetik az asztmás betegeket. Esküvőket, és más rendezvényeket is tartanak ott, étterem, ajándékbolt működik a mélyben, és ott van

az 1896-ban megnyitott Szent Kinga kápolna, ami a világ legmélyebben lévő temploma. 101 méterrel van a föld alatt, és minden vasárnap reggel 7-kor misét tartanak benne.

Rengeteg szobor is van a bányában, mind sóból (egyébként is minden sóból van, a padló, a falak, a lépcső, a korlát), és ezeket a bányászok faragták ki. Lélegzetelállító túra, amire kényelmes cipőt és egy vastag pulcsit mindenképp vigyél, mert odalent egész évben állandó, 14-16 fok körüli hőmérséklet van. Vagy cipő és pulcsi nélkül kipróbálhatsz most rögtön egy virtuális túrát a Szent Kinga kápolnában, vagy a Szent Antal  kápolnában.

MOCAK+Schindler

Találtunk még egy föld alatti intézményt: a MOCAK kortárs művészeti múzeum már a mai Krakkót képviseli. Éppen változtak a kiállítások, amikor ott jártunk, bár az egésznek nagyon jó a hangulata, a kiállított anyag nem tűnt annyira erősnek, bár az alábbi, orvosi eszközöket bemutató installáción (a Contemporary Models of Realism kiállításon) el lehetett tűnődni, lévén nehéz eldönteni, mi szolgálja a gyógyítást, és mi tűnik inkább kínzóeszköznek. És ott volt még a Dialogue with the Space kiállítás, ahol a Guantanamói minimalizmus c. szűk cella (jobbra lent) azért eléggé ütött.

Kő bringák a MOCAK bejáratánál, és Tomasz Bajer Minimalism of Guantanamo című 2008-as installációja (MOCAK Collection):

A MOCAK környéke is érdekes: az épületet részben Oskar Schindler egykori zománcozó üzeméből alakították ki, míg a többi egykori gyárterületen – a MOCAK tőszomszédjában – rendezték be a Krakkó a náci megszállás alatt 1939-1945 állandó kiállítást. A három emeletnyi kiállítás része Schindler eredetiben megőrzött irodája is. A gyár a háború elején zománcárút termelt a Wehrmacht számára, majd később átállt a lőszergyártásra, mígnem 1943-ban Schindler 1100 zsidó megmentését határozta el, mondván feltétlenül szüksége van rájuk munkaerőként a hadviseléshez.

De a fenti helyek mellett megszámlálhatatlan látnivaló, múzeum és kiállítás is látható (villamosmúzeum, repüléstörténet, patikamúzeum, panoptikum, még a helyi perecfélének, az Obwarzankának is van saját múzeuma, de Leonardo da Vinci egyik leghíresebb festménye, a Hölgy hermelinnel is itt van, a Narodowe w Krakowie múzeumban.)

Az egész nyüzsgő, élénk város akkor is nagy élmény, ha csak sétálgatsz az utcákon. Minden megvan, ami egy jól működő nagyvárosban kell, helyi, olasz és ázsiai éttermek, magyar borok, kürtöskalács, közel-keleti konyha, és meghökkentő mennyiségű édesség. Erre viszont egy külön cikkben térünk majd ki.

(Fotók: Player.hu, a wieliczkai sóbányák részben GettyImages, a MOCAK képeit a Múzeumtól kaptuk. Borítókép: GettyImages)

Ez is érdekelhet: