Hacsidzso-dzsima egy szubtrópusi éghajlatú sziget, mintegy háromszáz kilométererre a japán fővárostól, Tokiótól. A második világháborút követően a sziget nagy népszerűségnek örvendett, sokan csak úgy nevezték, hogy a japán Hawaii. Bármennyire is sértő volt ez az öntudatos japánok egy részének.

Annyira tombolt a háborút követően itt a turizmus, hogy 1963-ban felépítették a szigetre az ország leghatalmasabb szállodáját, a Hachijo Royal Hotelt. Azonban ahogy teltek az évek, a sziget veszített vonzerejéből –

a rossznyelvek szerint az egyik fő ok az általános életszínvonal növekedésében keresendő, amelynek következtében a japánok már inkább az igazi Hawaiira mentek nyaralni.

És mivel száz kilométeres körzetben nem található város, így a szálloda gyakorlatilag halálra volt ítélve: egyre kevesebben voltak kíváncsiak rá, fenntartani pedig így pokoli nehéz volt, végül 2006-ban bezárták. A szellemhotelről készült fotókat elnézve pedig kijelenthetjük, hogy a szobák egy része mondhatni életre keltek, ugyanis egyedi ökoszisztémákra bukkanhatunk itt, míg mások az idő múlásával (némi portól eltekintve) mondhatni érintetlenek. Végül is Japánban vagyunk, ott még a kosz se gyűl úgy, mint nálunk.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tegyél egy futóedzőt a fa alá!

Retrokvíz: felismered, hol készültek ezek a fotók a 80-as években?

Kék és zöld tó is van ebben a kráterben az Azori-szigeteken

További cikkeink a témában