Évek óta csak egyetlen egy utas vár a vonatra a Kami-Shirataki állomáson, Hokkaido legészakibb szigetén: egy fiatal lány, útban az iskolája felé. A történet teljesen úgy hangzik, mint egy Mijazaki-mese – de ez éppenséggel igaz.

A japán vasúttársaság úgy döntött, hogy nem hagyja ki útvonalából a Kami-Shirataki állomást, amelynek forgalma az elmúlt években drasztikusan csökkent távoli elhelyezkedése miatt. Méghozzá egyvalami miatt döntöttek a megálló megtartása mellett: észrevették, hogy egy lány minden nap felszáll még a kies állomáson. Ezért meghagyták a vonalat. A vonat naponta kétszer áll meg itt: mikor iskolába megy a lány és mikor hazatér – a menetrendet is hozzá igazították a vonalon.

 

Mindenki megemelte a kalapját az állami vasutak előtt, akik úgy fest mindennél nagyobb tiszteletben tartják az oktatás fontosságát és azt üzenik: minden egyes ember számít. A vasúttársaság úgy nyilatkozott, hogy addig fog itt megállni a vonat, amíg a jelenleg gimnazista lány le nem érettségizik, azaz 2016 márciusáig. Példaértékű döntés, így kellene ezt, kedves MÁV csinálni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy országút Észak-Koreában, Phenjantól 100 kilométerre

Öt elérhetetlenül különleges hely, ahol az Airbnb-vel lehet megszállni

Az ország egyik legjobb kastélyszállója volt, de a pusztulás útjára lépett

További cikkeink a témában