Igen. Elkészült, amire mindannyian vártunk. Illetve bocsánat, mégsem. Senki sem várta, de mégis itt az éneklő Batman, a Playeren ráadásul az egész műsor végig is nézhető.

A Pókember-musical megvolt? Azt a produkciót ugyebár a Broadwayen komolyan vették, a U2 készített hozzá zenét, gigantikus projektnek tűnt, meg is bukott annak rendje és módja szerint. Ahogy mondani szokták: akkor jó ötletnek tűnt. Idén azonban szépen csendben színpadra vitték Batman egy teljes joggal soha el nem mesélt történetét, de úgy, ahogy azt mindig is kellett volna: kb. nulla költségvetéssel, hatalmas poénokkal, Robin, Superman, Pókember, Sherlock Holmes és egy rakás már jól ismert főgonosz és hős vendégszereplésével. Az annyira rossz, hogy az már jó kategória.

A Starkid társulatnak nem ez az első próbálkozása, korábban már hasonló stílusban feldolgozták Harry Potter sztoriját is. Ha nem tudjátok elképzelni, hogyan is lehet színpadra vinni Bruce Wayne mélyhangú, szárnyas igazságosztóját, akkor segítünk, a Holy Musical B@man teljes egészében végignézhető cikkünk alatt. Csak saját felelősségre!

Batman Allstars, avagy ki volt a legjobb denevér? Ha lemaradtál korábbi összeállításunkról, most bepótolhatod!

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Az Itt érzem magam otthon teljes előzetesében Lovas Rozi csapdába kerül

A Netflix izgalmas krimijét nem lesz érdemes kihagyni a héten

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés