1. 10 / 10

    Álmatlanság

    Lépj túl azon, hogy rögtön az első ajánlattal lecsapjuk a magas labdát és pakold be a lejátszódba Christopher Nolan érdemtelenül elsikkadt mesterművét. Egyrészről megnyugtató lesz az érzés, hogy Al Pacino is ugyanazzal a problémával küszködik mint Te, másrészt egy vérbeli pszicho-thrillerrel oszthatod meg álmatlan óráidat, mely minden fronton támad; nem csupán kellemes agymunkát garantál, de morálisan is megmozgat, illetve az első képkockáktól a katartikus befejezésig optimális szinten tartja az izgalom-faktort. Még az is előfordulhat, hogy megtekintése után mégis kedved szottyan aludni egy kicsit és ezúttal talán a tested sem fog tiltakozni.

  2. 9 / 10

    Gyűrűk Ura-trilógia

    Ajánlhatnánk a Star Wars Sagát is, de jelen pillanatban a Player szerkesztőség még nem tette túl magát azon, hogy George Lucas negyvenhatodjára akarja lenyúzni a bőrt az egyébként általunk is nagyra tartott sorozatról (ezúttal a 3D-t használja indokul). Tehát inkább vedd elő Peter Jackson Tolkien adaptációját, és a jól ismert dallamok felcsendülését követően elégedetten nyugtázhatod, hogy ezt a trilógiát nem lehet elégszer megnézni, másrészt, hogy egészen reggelig tartó elfoglaltságot találtál magadnak, melyet követően nyugodt szívvel végigaludhatod a szombatot.

  3. 8 / 10

    Sátántangó

    Lehet, hogy sokan kicsit furcsállják, de elérkezett a perc, amikor nyugodt szívvel ajánlhatjuk megtekintésre Tarr Béla örökérvényű klasszikusát. A film 450 perces, vagyis testvérek között is bő hét és fél órás alkotás. Ha éjfélkor nyomod meg a play gombot, akkor reggel fél 8–ra már le is vonhatod a konklúziót. A Sátántangó azért tökéletes virrasztó-film, mert mindenképpen megoldja a problémádat. Ugyanis ha nem bírod cérnával a valós időben prezentált cselekményt, akkor simán elalszol, ha viszont sikerül abszolválnod a dolgot, akkor elmondhatod a haveroknak, hogy megnéztél egy – még egyszer mondjuk – hét és fél órás filmet. A hülyének is megéri!

  4. 7 / 10

    Lidérces órák

    Az inszomnia – lássuk be – szürreális dolog, ezért adja magát, hogy e nagybecsű Scorsese-klasszikussal ünnepeld meg magányos péntek éjszakádat. Griffin Dunne vesszőfutása már csak azért is könyörög a megtekintésért, mert félelmetesen hangulatos mozi. Ha kicsit irodalmi hangot akarunk megcsendíteni, akkor azt mondjuk, hogy a film a groteszk és a közönségfilm peremén egyensúlyoz, és csak néha lóg le a lába. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy először nevetni fogsz, aztán egy perc múlva csak fogod a fejed, végül megadod magad és kényelembe helyezkedsz. A Lidérces órák olyan, mint egy minőségi szellemvasút… persze nem a Disneyland-es értelemben.

  5. 6 / 10

    Rosemary gyermeke

    Azt tanácsoljuk, hogy ha már úgyis a tévéddel töltöd az éjszakát, akkor ragadd meg az alkalmat és pótolj be egy olyan klasszikust, aminek a mai trendi tucat-horrorfilmek a sáros nyomába sem érnek. Lehet, hogy a suspence-t (ez az, aminek hatására lassan a takaró alá húzod a lábad) Hitchcock találta fel, de az is biztos, hogy Roman Polanski tette fel rá a koronát ezzel a filmmel. A film szuggesztív, áporodott és démonian nyomasztó hangulata néhány perc után libabőrt húz a hátadra és onnantól kezdve nem lesz sem alvás, sem takaró alól kikandikáló nagylábujj. Ha mégis elálmosodnál a film megtekintése után, akkor ezúton kívánunk neked szép álmokat!

  6. 5 / 10

    Egy makulátlan elme örök ragyogása

    Kevés romantikus film van, melyet a kemény, harcban edzett férfilélek is maradéktalanul szeretni tud és ebbe az elitbe tartozik Michel Gondry filmje Jim Carrey és Kate Winslet főszereplésével. A főhős, miután megtudja, hogy exbarátnője kitöröltette őt az emlékezetéből, úgy dönt, hogy ő is aláveti magát az eljárásnak. A törlési procedúrára alvás közben kerül sor, ám annak kellős közepén a srác meggondolja magát, azonban szegény lélek éppen a Te helyzeted fordítottját szenvedi el; ő felébredni nem tud. Aki szakított már életében, az garantáltan nem fogja száraz szemmel végignézni ezt a szívbemarkoló, elgondolkodtató, néhol melankolikus, mégis életigenlő filmecskét. Persze mi nem vagyunk azok az érzelgős fajták… De hiszen már mindenki alszik, úgysem látja senki, nem igaz?

  7. 4 / 10

    A Faun labirintusa

    Nem akarunk nyálasnak tűnni, de mivel illendő megindokolni miért is ajánljuk figyelmedbe Guillermo del Toro remekművét, ezért le kell írnunk: Azért kell megnézned ezt a filmet, mert segítségével a kényszerű éberségből egy csodálatos álomvilágba tehetsz kirándulást, ahol csak a pillanatnyi hangulatod szabhat határt annak, hogy milyen élményeket szedsz magadra. Ha éppen nem vagy fogékony a vaskos tanulságra, akkor csak gyönyörködj a képekben és élvezd a rendező tobzódó fantáziáját. Ha egyszer magába szippantott a film világa, akkor a stáblista után jó eséllyel nem jelent majd gondot, hogy elalvásig az ágyban fekve min jártasd az agyad. Esti mese felnőtteknek; talán csak erre volt szükséged.

  8. 3 / 10

    Tágra zárt szemek

    Stanley Kubrick utolsó műve kapott anno hideget-meleget és talán nekünk sem a Tom Cruise párkapcsolati kálváriáját bemutató alkotás a kedvencünk, de ezt a filmet egyszerűen nem lehet nem ajánlani a pillanatnyi alvászavarral küzdő Playernek. Természetesen mi sem vállalhatunk arra garanciát, hogy betalál nálad ez a mozi, hiszen nagyon hosszú, többször elkalandozik és rendkívül nehezen megfogható. Mellette szól viszont, hogy borzasztó okos témaválasztással és a bőröd alá kéredzkedő hangulattal büntet, ráadásul ez a hangulat nagyon rímel arra az állapotra, melyet egy álmatlan éjszaka megélése jelent. Ha az éjszakádat egy mérsékelten szórakoztató, ám intellektuálisan átmozgató mozival akarod tölteni, akkor ez lesz a tökéletes választás.

  9. 2 / 10

    Grindhouse - Halálbiztos

    Ha ehelyütt valami harsány akció-rushot ajánlanánk neked, az olyan lenne, mintha a kellemes szalonzene alá bekevernénk egy Carl Cox albumot a gólyabálon. Nem akarunk ilyet tenni. A félig csipás virrasztáshoz valami finomabb, valami egyedi illik. Például megidézhetnéd hálószobádban a 70-es, 80-as évek amerikai csajos-gyilkosos-autós szörnyszülötteit, melyek hazánkba jobbára agyonmásolt, alámondásos videókazikon szivárogtak be és bomlasztották a szocializmust. A Tarantino fémjelezte Halálbiztos szerintünk a Grindhouse főcímmel ellátott duplafilm jobbik fele. Igazi laza péntek esti mutatvány, mely néhol pörgősebb, mégis úgy általában a paplan alól is figyelhető csemege. Biztosan megadja az egyedi ízt a péntek éjszakádnak.

  10. 1 / 10

    Harcosok klubja

    Most gondolhatnád azt is, hogy elkényelmesedtünk és galádul belekapaszkodva abba, hogy David Fincher korszakos műremekében a főhős a film elején álmatlansággal küzd, idehányjuk ezt a címet a felsorolásba, de inkább gondolj bele: Van egy szabad éjszakád, amikor végre nem szól bele senki mit is nézel, illetve itt van ez a zseniális mestermű, amit nem lehet eléggé dícsérni és nem lehet elégszer újranézni… Rakd össze! Persze a világért sem buzdítanánk arra, hogy a Harcosok Klubjából meríts ihletet az álmatlanság leküzdésére, de ha az újranézés mellett döntesz, akkor annál hasznosabban csak akkor tölthetnéd el az estédet, ha megfejtenéd a női gondolkodás örök rejtélyeit.


Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nem fog tetszeni mindenkinek a Superman első előzetese

Visszatér a 80-as évek egyik legmenőbb Legója, a Blacktron Renegade űrhajó

Jenna Ortega és Paul Rudd egy bosszúszomjas egyszarvú elől menekülnek

További cikkeink a témában