A magyar átlagember nem fogja szeretni a rendezőgalaxis legújabb, tizenkét Oscarra jelölt filmjét. A Lincoln ugyanis ízig-vérig amcsi történelmi dráma.
A film remekül összevágott előzetese egy nagyon izgalmas produkciót mutatott, igazi feszültséget, annak ellenére, hogy a Lincoln egy olyan történet elmondására vállalkozik, amelyet mindenki ismer. Vajon sikerül-e Abraham Lincolnnak, az Amerikai Egyesült Államok 16. elnökének elegendő szavazatot összeszednie a rabszolgák felszabadításához, azaz a 13. alkotmány-kiegészítés elfogadásához? Persze, hogy sikerül. Innentől kezdve pedig a feszültség, huss, elillan, maximum azok rághatják tövig a körmüket, akik inkább nehezéknek használták anno a törikönyveket.
Persze egy jól ismert történelmi tényt is el lehet izgalmasan mesélni. A Lincoln-tól azonban olyan messze áll az izgalom, mint egy átlag dokurealitytől a jó színészek. A 150 percben elmesélt történet alatt emberek szobákban beszélgetnek, aztán átmennek másik szobába, és ott beszélgetnek tovább. De ezt a tényt nem sértegetésként röppentenénk a rendező felé, mert ebbe tulajdonképpen belekötni nem lehet, hiszen ez történt a valóságban is, nem vettek elő fegyvereket, és közölték, hogy csókolom, akkor most gyors vérfürdőt eszközölnék, hogy egy váratlan csavarba ütközzön az álmos néző.
A film maximális történelmi hűséggel ábrázolja a történéseket, és ezért fogják sokan utálni, mert tulajdonképpen csak érzelmeket mutat be, egyszerű beszélgetéseket, és még csak azokat sem feltétlenül látványosan. Spielberg ezúttal nem rág a szánkba semmit, és ez nagyon dicséretes tény, bizonyos mozzanatokat csak érzékeltet, hogy aztán a végső, nagy szavazásra mégiscsak meghozza a feszültség nevezetű régi barátunkat, mert nélküle nem jönne el az ő régi jó haverja, a katarzis sem.
Daniel Day-Lewis ezzel az alakítással nagyon is esélyes egy Oscarra, hihetetlen átváltozáson megy keresztül Amerika egyik legnépszerűbb elnökének bőrébe bújva, Tommy Lee Jones a szokásos eszköztárát rakja le elénk, amitől panaszra senkinek sem lesz oka, de még az utolsó mellékszereplő is az elvárható szint felett hoz, talán egyedül csak Joseph Gordon-Levitt lóg ki a sorból, az ő játékán sokszor érezni, hogy játék csupán. De ez legyen a legnagyobb bajunk.
A Lincoln-nal az a probléma, hogy egy szemét dög. Borzasztóan lassú, sokszor végtelenül unalmas, de tele van zseniális színészi alakításokkal, érzelemmel, és te is rájössz, hogy ezt a sztorit nem lehetett volna jobban vászonra vinni. Ha amerikaiak lennénk, jobban át tudnánk érezni. Így sem lehetetlen. Történelemszakosok, amerikanisztika-hallgatók előnyben.
