Álmaid nője már sok szakításon van túl, olyannyira, hogy az idők során egy speciális playlistet is összerakott, amit szerelmi bánat idején húz elő. Íme Scarlett szakítós listája.

Chet Baker – I Get Along Without You Very Well

Ahogy látni fogjuk, Scarlett Johannson rendkívül imádja a nosztalgikus, elegáns dalokat, és saját számait ismerve valóban elmondhatjuk, vonzódik ehhez a dzsesszes, szomorkás világhoz. Chet Baker például nagy szerelme, imádja a hangját, a dalait, szóval ha szeretnénk levenni a lábáról a kebelcsodát (amire nyilván minden reális esélyünk megvan), erre a vonalra kell rágyúrnunk.

Billie Holiday – I’ll Never Be The Same Again

És máris itt van egy hasonló dal női verziója egy másik nagy kedvenctől. A szám segítségével mindig azt az érzést fogalmazza meg magában Scarlett, hogy egy komoly szakítás után – ahogy a cím is mondja – már nem lesz ugyanaz az ember, aki volt.

Ella Fitzgerald – I'm Gonna Wash That Man Right Outta My Hair

Tegyük félre egy percre a borotvapengét, és hagyjuk későbbre az érfelvágást, mert meglepő módon vidám szám következik, amelynek meghallgatása fontos lépés lehet egy érzelmi hullámvölgyből való kilábaláskor. A lány az Ella Fitzgerald-verziót szereti igazán, de feltölthetne belőle egy normális verziót a netre, mert mi nem találtunk ilyet.

Rosemary Clooney – Love, You Didn’t Do Right By Me

Egy újabb szám, amelynek hallatán biztosan tudhatjuk: Miss Johansson nem feltétlenül feküdne le velünk, ha az első randin egy Carly Rae Jepsen-koncertre vinnénk el, és Black Eyed Peas-slágereket dudorásznánk hazafelé a taxiban.

Cat Power – Lost Someone

Azért a kortárs énekesnőket sem veti meg a színésznő: itt van például Cat Power depresszív dala, amely előkelő helyen áll Scarlett rangsorolást mellőző listáján, és azt mondja róla: olyankor pörgeti az ember, amikor eleve szarul van, de tudatosan szeretne rátenni még egy lapáttal az érzésre.

Tammy Wynette – Till I Get It Right

Végignézve a listán, benne volt a levegőben, hogy egy country kesergő is befigyel hamarosan. Íme. A számot az Öt könnyű darab-ban kedvelte meg a szőkeség, és azzal, hogy a zseniális film a kedvencei közé tartozik, egyáltalán nem segített azon, hogy végre elmúljon a felé táplált reménytelen szerelmünk.

Fiona Apple – Parting Gift

Fiona Apple-t imádjuk, és ezzel úgy tűnik, nem csak mi vagyunk így. Napjaink egyik legtehetségesebb énekes-dalszerző csaja szeret öntiporni, és ezt Scarlett is csípi, ha maga alatt van, továbbá Apple szövegeit és énekstílusát is bírja. Mondom: mi is.

Johnny Cash – I'm So Lonesome I Could Cry

Ha már azt hitted, a mélyponton vagyunk, hoppá: van itt még egy kis lépcsőfok. Az öreg Cash June Carter halála után a szokásosnál is depressziósabb volt, ez a mérhetetlen szomorúság pedig a hangján is nyomot hagyott. Nick Cave vendégszereplése sem dobja fel a kesergő hangulatát.

Bill Withers – Ain't No Sunshine

Mi sem találtunk volna stílusosabb befejezést ennek az összeállításnak, mint Withers százszor feldolgozott, kiváló számát. Fun fact: a kebelcsoda szereti ezt énekelni tusolás közben. Bárcsak egyszer tanúi lehetnénk ennek a mennyei jelenségnek…

Tovább:
A legfrissebb cikkekhez
A rovat legújabb cikkeihez
Az eddigi legjobb James Bond-film kritikájához 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nem fog tetszeni mindenkinek a Superman első előzetese

Visszatér a 80-as évek egyik legmenőbb Legója, a Blacktron Renegade űrhajó

Jenna Ortega és Paul Rudd egy bosszúszomjas egyszarvú elől menekülnek

További cikkeink a témában